Garamvölgyi: közel járunk Farkashoz is

Napokon belül elfogták volna Horváth Szilárdot, akkor is ha nem jelentkezik önként- nyilatkozta Garamvölgyi László az ORFK kommunikációs igazgatója. A speciális nyomozók pedig közel járnak már a másik, a móri mészárlással összefüggésbe hozott férfi tartózkodási helyéhez is.
Nincs köze a móri mészárláshoz - állítja Horváth Szilárd, akit ma reggel 5 után 5 perccel kísért ügyvédje és Csákány Tibor újságíró a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetbe. Őt még ma meghallgatják a Központi Bűnüldözési Igazgatóság speciális nyomozói.

Hamarosan Farkas is meglehet

Garamvölgyi László
Garamvölgyi László az ORFK kommunikációs igazgatója az Indexnek elmondta: már közel jártak Horváthoz, így feltehetően akkor is elkapják, ha ő nem adja meg magát. A móri mészárlással szintén összefüggésbe hozott Farkas Róbert tartózkodási helyével kapcsolatban is van már használható információja a rendőrségnek, így Garamvölgyi László reméli, hogy napokon belül ő is kézre kerül.

Farkas előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy önként jelentkezzen - mondta Garamvölgyi. - Láthatja, hogy Horváthnak sem lett ettől semmi baja. Alkudozni pedig Horváth is hiába próbált - aki biztonsági garanciákat akart és azt, hogy a legfőbb ügyész is legyen jelen, amikor feladja magát -, erről ugyanis szó sem lehet - jelentette ki a kommunikációs igazgató.

Két órán át faggatták az újságírót

Tanúként reggel hattól két órán át faggatták a speciális nyomozók azt az újságírót, aki jelen volt a Normafánál, amikor Horváth alsónadrágban előbújt a fák közül. Csákány Tibort arról kérdezték mióta ismeri Horváthot és hogyan találta meg. - Ma hajnalban láttam életemben először és megtaláltam. Ennyi - mondta Csákány az Indexnek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25