Emberöléssel is gyanúsítható Horváth Szilárd?

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a napokban emberölés bűntettének elkövetésével is meggyanúsítja a móri bankrablással korábban összefüggésbe hozott Horváth Szilárdot - értesült rendőrséghez közel álló körökből kedden az MTI.
Az MTI úgy tudja, Horváth Szilárd DNS-mintája megegyezik azzal, amelyet egy Római-parti szórakozóhelynél 2000. augusztus 19-én lelőtt biztonsági őr ruháján talált idegen vérben mutattak ki.

A szórakozóhelyen egy ismeretlen tettes szóváltás után lövöldözni kezdett, s az egyik lövés eltalálta az őrt, aki a kórházba szállítás után meghalt. Ruháján a technikusok más embertől származó vért is rögzítettek.

A BRFK életvédelmi és rablási osztályának munkatársai vetették fel, hogy a 2000 augusztusi ügyben fellelt DNS-mintát is össze kellene hasonlítani Horváth Szilárdéval. Az MTI információja szerint a rendőrség egyéb bizonyítékokkal is rendelkezik, amelyek alapján alaposnak találja az emberölés gyanúját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19