Praktizál a gondatlan veszélyeztetéssel vádolt sztárszülész

2004.11.11. 11:24
A vád szerint a MÁV Kórház egykori szakorvosa többszörösen megszegte munkája szabályait, így mulasztása és szabályszegése következtében az egyik nő méhét el kellett távolítani, míg egy másik esetben veszélyhelyzetet idézett elő, ami egy kismama halálához vezetett.
Vádat emelt a MÁV Kórház egykori szülész-nőgyógyásza ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények miatt a VI. és VII. kerületi ügyészség.

A vád szerint H. Szabolcs, a MÁV Kórház szakorvosa munkája során többszörösen megszegte dokumentációs kötelezettségét, a szülőszoba munkarendjére, a terhesek, vajúdók elhelyezésére és vizsgálatára vonatkozó szabályokat, így mulasztása és szabályszegése miatt az egyik kismama maradandó fogyatékosságot szenvedett, ugyanaznap pedig egy másik szülésnél gondatlan eljárásával veszélyhelyzetet idézett elő, amely rajta kívül álló okokból az édesanya halálához vezetett - mondta az MTI-nek szerdán Dobos Gabriella, a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

Két kismama

A nyomozás adatai szerint az orvos azzal szegte meg elsőként kötelességét, hogy 2003. szeptember 10-én, az egyik kismamánál a szülést megelőzően nem végzett el minden szükséges vizsgálatot, és nem készítette el a vizsgálatról az írásos dokumentációt. A szülést követően a nőnél vérzés indult meg, amelyről a beteg és hozzátartozója értesítette a nőgyógyászt, aki azonban nem biztosította a szükséges ellátást, ami miatt a nő életveszélyes, sokkos állapotba került. Át kellett szállítani az intenzív osztályra, ahová súlyosan kivérezve vették fel. A kórházba érkező főorvos életmentő műtétet végzett rajta, melynek következtében stabilizálódott ugyan az állapota, de mindkét petefészkét és a méhét el kellett távolítani.

A vádirat szerint a második esetben annyit lehet az orvos terhére róni, hogy nem vizsgálta meg a kismama magzatvizét és nem készítette el a szükséges dokumentációkat, ezért később hiányos adatokkal rendelkeztek a nő életéért hiába küzdő orvosok. Ezzel veszélyhelyzetet idézett elő, de közvetlen ok-okozati összefüggés a haláleset bekövetkezte és a mulasztása között nem állapított meg a nyomozás.

Két vádpont

A Budapesti Rendőr-főkapitányság augusztus 30-án fejezte be a nyomozást. A büntetőeljárás a MÁV Kórház Főigazgatójának feljelentése alapján 2003. december 17-én indult. A rendőrségi meghallgatáson az orvos a bűncselekmények elkövetését tagadta és nem tett vallomást. A rendőrök a hosszúra nyúlt adatgyűjtés és nyomozás után megállapították, hogy H. Szabolcs a kórházi átlagtól rendkívüli módon eltérve évi 450 szülést vezetett le. Ügyeleti idejére rendszeresen mintegy tíz szülés esett, amennyit a szülő nők veszélyeztetése nélkül nem lehet levezetni - állítják a rendőrök a szakértői vélemények alapján. A megalapozott gyanút tanúvallomások, védett tanúk vallomásai, orvos szakértői vélemények támasztják alá.

A rendőrség vádemelési javaslata alapján a szülész-nőgyógyászt egyrészt maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége, valamint foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolják. A törvény szerint az orvosra kiszabható büntetés felső határa négy és fél év is lehet.

A nyomozás idején az orvos végig szabadlábon volt, és bár orvosi tevékenységet kórházban nem folytatott, szülő pácienseinek vajúdásánál jelen lehetett, és jelen is szokott lenni mint magánember, amennyiben a kismamának ez kifejezett kérése. Az Index úgy tudja, hogy az orvos a vádemelés ellenére is tovább folytatja magánpraxisban munkáját.