Feszültség az állattetempiacon a madárinfluenza miatt

2005.11.08. 20:57
Fővárosi Közterület-felügyelet szerint ők veszítenek azon, ha az elhullot állattetemeket különféle vállalkozók gyűjtik be.

Jogszabály-módosítást kezdeményez a Fővárosi Közterület-felügyelet, hogy megakadályozzák az elhullott állatok összegyűjtésén "nyerészkedő" vállalkozók ténykedését. A Fővárosi Közterület-felügyelet szerint a vállalkozók a közterület-felügyeletnél olcsóbban vállalják az állattetemek elszállítását az adott kerületben, a begyűjtött állatokat pedig átadják a közterület-felügyeletnek megsemmisítésre. Így a felügyelet ahelyett, hogy pénzhez jutna, veszít ezen a dolgon - hangsúlyozta az igazgató.

Barna Sándor elmondta azt is, hogy olyan jellegű jogszabály-módosítást indítványoznak, amely alapján az elhullott állattetemeket csak a közterület-felügyelet gyűjthetné össze, szállíthatná el megsemmisítésre.

Madárinfluenza ellen is véd
A tüdőgyulladás elleni védőoltás alkalmas lehet a madár- és emberi influenza géncseréjéből kialakuló, új típusú influenza megelőzésére - állítja dr. Berencsi György, az Országos Epidemiológiai Központ virológusa. Közel 100 féle tüdőgyulladást okozó baktérium létezik - mondta az MTI-nek a virológus, aki szerint az új influenza megelőzésének egyik lehetősége az, ha a veszélyeztetett emberek - az idősek és egyes betegségcsoportban szenvedők - tüdőgyulladás elleni védőoltást kapnak. Ez akár a felére is csökkentheti a járvány áldozatainak számát. A védőoltás többféle baktérium ellen véd. Az oltóanyagot Maurice Hillemann amerikai kutató vezetésével fejlesztették ki az 1970-es években, és a mintegy 80 féle baktérium közül annak a 23-nak az ellenanyagát képes megtermeltetni az emberi szervezetben, melyek a tüdőgyulladások döntő többségéért felelnek.

Barna Sándor igazgató elmondta, hogy a madárinfluenza miatti pániknak tulajdoníthatóan rengeteg bejelentést kapnak elhullott állatokról, madarakról. Közölte, hogy a százas nagyságrendben begyűjtött állattetemeket megsemmisítik.

Monopolhelyzetre törekszenek

Az igazgató megjegyezte, egyelőre semmi bizonyíték nincs arra, hogy madárinfluenzával fertőződtek volna ezek az állatok. Az sem bizonyított, hogy az állatokról emberre terjedő madárinfluenza a térségünket fenyegetné - tette hozzá. Az viszont tény, hogy miközben több tíz millió forintot fordítanak az elhullott állatok összegyűjtésére, megsemmisítésére, egyúttal igen sokat "buknak" az ügyön a nyerészkedő vállalkozók színrelépése miatt, mondta.

Szokványos mértékben pusztulnak a madarak

Az idén ősszel is a szokásos mértékben pusztulnak el a vadmadarak, mondta Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter az Indexnek. A miniszter szerint eddig egyetlen elhullott vadmadárról sem bizonyosodott be, hogy madárinfluenza végzett volna vele.