Elítélték a futballhuligánokat

Nem jogerősen elzárással, illetve felfüggesztett börtönbűntetéssel sújtotta a nyíregyházi városi bíróság azt az öt futballhuligánt, akik még szombaton randalíroztak Nyíregyházán, a Debrecen-Nyíregyháza meccs előtt, alatt és után.

Gyorsított eljárással szabott ki a Nyíregyházi Városi Bíróság különféle büntetéseket öt olyan személlyel kapcsolatban, akik a Nyíregyháza-Debrecen labdarúgó mérkőzés után randalíroztak - tájékoztatta Gyulai Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnöke kedden az MTI-t.

Társtettesként elkövetett garázdaság és rongálás vétsége miatt a bíróság 6-6 hónap fogház büntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1-1 év próbaidőre felfüggesztette G. Attila Tibor és K. Zoltán vádlottakat, akik pártfogó felügyelet alatt állnak. A két férfi a szombati labdarúgó-mérkőzés után sörösüveggel megdobált egy kisbuszt, melyben 156 ezer forint értékű kárt okoztak. A bíróság ítélete ellen az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védőik enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így az nem jogerős.

Rendzavarás szabálysértés miatt G. Andrást 60 nap elzárással, M. Jánost 40 nap elzárással sújtotta a bíróság. Mindkettőjüket a Városi Stadionból két évre kitiltotta. A debreceni futballhuligánok azok közé tartoztak, akik a stadion vendégszektorát elválasztó kordont áttörték, az ott lévő biztonsági őrökre támadtak, és verekedést kívántak provokálni a nyíregyházi szurkolókkal és biztonsági őrökkel.

G. András és M. János nem tett eleget annak a rendőrségi felszólításnak, hogy hagyják el a lezárt területet, és fejezzék be a rendbontást. Ezért őket előállították.

G. András mind a rendőrségen, mind a bírósági tárgyaláson tagadta a szabálysértés elkövetését, míg M. János a rendőrségi meghallgatáson teljes mértékben beismerte a szabálysértés elkövetését, ugyanakkor a bírósági tárgyaláson már ugyanezt tagadta. A Nyíregyházi Városi Bíróság álláspontja szerint a sporteseményeken - különösen a labdarúgó-mérkőzéseken - hosszabb ideje elharapózott erőszakos cselekmények visszaszorításához a törvény szigorának alkalmazása szükséges.

Jogerős végzés született J. Gergely ügyében, akit gyorsított bírósági eljárásban rendzavarás szabálysértés vétsége miatt 60 ezer forint pénzbírsággal sújtottak. A fiatalember egy nagyobb szurkolói csapat tagjaként társait verekedésre buzdította, a másik szurkolói csapat elleni támadó fellépését többszöri rendőrségi felszólításra sem fejezte be.

A bíróság enyhítő körülményként értékelte J. Gergely megbánó magatartását, jövedelmi, vagyoni viszonyait (jelenleg is tanuló), súlyosbító körülményként vették viszont figyelembe az elkövetett cselekmény kiemelt tárgyi súlyát.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32