Kétmillió menekült az indiai áradások miatt

2008.06.18. 21:51
India keleti részén a két napja tartó heves esőzések miatt áradnak a folyók, hét ember meghalt, több ezer ház összedőlt, számos települést elárasztott a víz. A következő 24 órában folyatódnak a heves esőzések.

Több mint kétmillió embernek kellett elhagynia otthonát Indiai keleti részén a két napja tartó heves esőzések után kialakult áradások miatt, közölték szerdán helyi tisztségviselők. Az áradásokban hét ember halt meg és több ezer ház dőlt össze, 1,6 millió ember vált hajléktalanná.

Az Indiai keleti részén található Nyugat-Bengál államban a medrükből kilépő folyók komoly károkat okoztak az utakban, fákat döntöttek ki, és több ezer épületet pusztítottak el, közölte az állam gazdasági minisztere az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva. A mentésbe bekapcsolódtak a hadsereg katonái is, akiknek több tízezer embert kell kimenteniük a teljesen elárasztott falvakból.

A szomszédos Orissza államot négy nagy folyó árasztotta el a napokban, majdnem egymillió embert vágva el a külvilágtól. A szerencsétlenül járt embereknek az indiai légierő helikopterei dobnak majd le élelmet, és már az orvosi egységek is úton vannak az érintett területekre.

A hétvégén India észak-keleti csücskében 25-en haltak meg a heves esőzések miatt kialakult földcsuszamlásokban és áradásokban. Asszam államban 350 ezer ember keresett menedéket a kormány által felállított menekülttáborokban. Az időjárás jelentések szerint az elkövetkező 24 órában újabb erős esőzések lesznek a terülten.