A madárinfluenza elérte Isztambult

2006.01.08. 19:22
Egyelőre nem tudni, hogy az isztambuli betegeket az a vírus támadta-e meg, amelyik három gyerek halálát okozta a múlt héten.

Hétre emelkedett a madárinfluenzában megbetegedett személyek száma Törökországban.

Három személyt szállítottak kórházba madárinfluenzára utaló tünetekkel Isztambulban, s mind a háromnál pozitív eredményt mutatott a betegség vírusával kapcsolatos laboratóriumi vizsgálat - jelentették be vasárnap Ankarában.

Kemal Onal kormányzó közlése szerint két gyermekről és egy felnőttről van szó. Onal arról nem szólt, hogy a fővárosi betegek esetében is a kór H5N1 vírusát mutatták-e ki, amely Törökország keleti részében három gyermek halálát okozta a múlt héten.

Az ankaria mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint Isztambul egyik európai peremkerületében találtak madárinfluenza-gócot. A közleményből nem derül ki, hogy a vírus emberre is veszélyes H5N1 törzse bukkant-e fel Isztambulban.

Az ankarai bejelentés előtt, vasárnap reggel megkezdődött 1500 házi szárnyas levágása a Fekete-tenger mentén fekvő Zonguldak tartomány két falujában - jelentette az Anadolu hívatalos török hírügynökség. A tömeges leölés előzményeként a két településről több elhullott baromfi tetemét küldték el Isztambulba laborvizsgálat céljából. Hasonló kényszervágásra került sor a Márvány-tenger partján elterülő Bursa tartományban is.

Kényszervágás és ellenállás

Mindeközben két újabb gyermek szervezetében mutatták ki Törökországban a madárinfluenza H5N1 vírusát - jelentette vasárnap az NTV török magántelevízió.

Az öt-, illetve nyolcéves gyermeket egy ideje a kelet-törökországi Van város kórházában kezelik madárinfluenza gyanújával. A laboratóriumi vizsgálatok most kimutatták mindkettejük szervezetében a madárinfluenzának ezt az emberre is veszélyes vírustörzsét.

Az utóbbi napokban három gyermek halt meg ebben a kórban ugyanezen a klinikán. A betegség három halálos áldozata testvér volt, az iráni határon fekvő Dogubeyazit kisvárosból származtak.

A török egészségügyi hatóságok folytatják a házi szárnyasok levágását a veszélyeztetettnek ítélt körzetekben. Országosan már mintegy tizennégyezer tyúkot, kacsát és más baromfit öltek le. A hatóságoknak nehéz dolguk van, mert az érintett térségekben élő gazdák közül sokan indokolatlannak tartják a baromfiállomány tömeges elpusztítását, és igyekeznek kivonni aprójószágukat az egészségügyi óvintézkedés alól. Legtöbbjük számára ugyanis a baromfinevelés jelenti az egyetlen megélhetési forrást.