Emberi fejet hozott a postás

Kínából emberi testrészeket küldtek egy amerikai laboratóriumnak, de a csomagokat rossz helyre kézbesítették.

Bútorkiegészítők érkezésére számított a michigani Larmande házaspár, ezért nagy lendülettel bontották ki a DHL gyorsposta csomagját. Az első csomagban lévő máj látványa még nem okozott nekik különösebb traumát, de amikor a második csomagból egy emberi fül kandikált ki, nagyon megijedtek. Azonnal visszazárták a dobozt és kihívták a rendőrséget.

Pechükre nem is tudták volna elkerülni a sokkoló élményt, ugyanis a dobozokon csak kínai felirat volt. A hatóságok felvették a kapcsolatot a csomagokat feladó céggel, és kiderült, hogy további huszonnyolc hasonló csomag lehet szétszórva az országban, írta a BBC. A rendőrség nem közölte, hogy milyen egyéb testrészekre számíthatnak a címzettek.

A tartósított emberi testrészeket orvosi kutatási célokra szánták, betegséget nem terjesztenek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32