Érdre is érkezett a dioxinos ír sertéshúsból

2008.12.09. 18:02
Az ír hatóságok tíz sertéstelepen találtak olyan takarmányt, amely a megengedettnél százszor több dioxint tartalmaz. Az Európai Unió több országában, de az unión túl is megfordultak a mérgező hússzállítmányok, hazánkba is eljutott a rossz malachús.

Magyarországra, egy érdi raktárba is érkezett dioxinnal szennyezett, ír sertéshús Lengyelországból, az összesen 70 tonna áru jelentős többségét azonban továbbszállították Romániába, közölte Süth Miklós országos főállatorvos, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) illetékes szakállamtitkára kedden.

Az élelmiszerbiztonságért felelős magyar hatóság a lengyel társszervezettől kapott tájékoztatás alapján már három tételt azonosított. Egy további tétel azonosítása most folyik. Az azonosított árutételeket Magyarországról Romániába szállították tovább.

A szennyezett áru útja "kacifántos" volt az országos főállatorvos szerint, mivel volt olyan tétel, amelyet Írországból Angliába, majd Lengyelországba, onnan Magyarországra és innen Romániába szállítottak. Az azonosított három tételt körülbelül szeptember 20. és november 20. között szállították Romániába. A szakemberek most egy 6,5 tonnás tétel azonosítását végzik, azt keresik, hogy az érdi raktárból hova szállították.

Dioxinbotrány az EU-ban

Az ír hatóságok közlése szerint tíz sertéstelepen találtak olyan takarmányt, amely a megengedettnél százszor több dioxint tartalmaz. Ezért vettették le a polcokról otthon az összes sertéshúst, illetve húskészítményt, amely szeptembert követően került oda, és értesítették a dioxinos sertéshúsról az unió többi országát is, elővigyázatosságra intve őket.

A ír kormány szombaton rendelte el a belföldi készítésű sertéshústermékek visszahívását dioxinszennyeződés miatt. A visszahívás jelentős károkat okoz a sertéstenyésztőknek, de még nagyobb lehet a marhatelepek kára, miután a marhahús Írország legfőbb exportcikke, évi másfél milliárd dolláros kivitele háromszorosa a sertéshúsexportnak.

Az Európai Bizottság korábbi közlése szerint 21 országba került dioxinnal szennyezett ír sertéshús, az unión kívül egyebek között Japánba, Oroszországba, Kínába, illetve az Egyesült Államokba is.

Szarvasmarháknál is találtak dioxint

A sertések után dioxin nyomaira bukkantak írországi szarvasmarha csordákban is, az ír mezőgazdasági miniszter keddi bejelentése szerint azonban az ilyen marhahús fogyasztása minimális veszélyt jelent az egészségre.

A mezőgazdasági miniszter tájékoztatása szerint az eddig megvizsgált 11 marhacsordából háromban találtak a megengedettnél nagyobb mennyiségű dioxint az állatokban, további 34 telep vizsgálati anyagának a feldolgozása még folyamatban van. Ezekről a telepekről egyelőre nem kerülhet forgalomba marhahús, általában az ír marhahúsnak a belföldi, illetve külföldi forgalomból való visszahívását viszont nem tartja szükségesnek a mezőgazdasági miniszter, mivel a dioxin-tartalom technikailag ugyan valóban több a megengedettnél, de az egészségre nem ártalmas, csak hosszan tartó fogyasztás esetén.

Az ír élelmiszerbiztonsági hivatal szerint a dioxinnal való szennyezettség mértéke és kiterjedése messze elmarad a sertéshúsétól. A sertéshúsban a megengedett szennyező anyag 80-200-szorosát találták, míg a marhahúsban 2-3-szorosát.