Megmentett egy iskolabuszt egy 16 éves lány

Noha még csak 16 éves és még nem vezethet járművet, az iskolabusz sofőrének rosszullétét látva a kormányhoz ugrott, megmentette a járművet és annak utasait egy ausztráliai diáklány.

"A busz kezdett kisodródni az útról. A lányom ránézett a vezetőre és látta, hogy annak arca elkékült, rosszul van, miközben a busz egy folyó felé halad" - mesélte el pénteken a sajtónak Megan Simpson édesanyja.

Az iskolabusz egy kirándulásról tért vissza az ország délkeleti részén lévő Muckadilla magasságában, amikor az eset történt. A vezető, érezve, hogy rosszul van, megpróbálta az út szélére kormányozva leállítani a járművet, de még mielőtt befejezte volna a manővert, elájult.

Megan, aki a harmadik sorban ült, látta, hogy a busz súrolt egy útjelző oszlopot, majd azt is, hogy a sofőrnek fennakadt a szeme, lába pedig továbbra is a gázpedált nyomja. Ekkor a lány felpattant üléséről, előrerohant, megragadta és jó irányba fordította a kormányt. Közben sikerült egy pillanatra magához térítenie a vezetőt, aki - mielőtt újra elájult volna - levette lábát a gázpedálról és lefékezte a kocsit.

A fiatal lány kitüntetést kap lélekjelenlétéért, amellyel 38 ember életét mentette meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32