Kollektív öngyilkosság Japánban: kilenc halott

Kilencen követtek el újabb kollektív öngyilkosságot Japánban, a rendőrség gyanúja szerint a két különböző csoport tagjai az interneten beszélték meg akciójukat.

Mint a rendőrség pénteken közölte, öt férfi és egy nő (valamennyien huszonévesek) holttestét egy autóban találta meg a rendőrség péntek hajnalban Csicsibu településen, Tokiótól mintegy 80 kilométerre északnyugatra. Az öngyilkosok faszenet égettek a lezárt járműben, és az így keletkezett széngáz végzett velük.

Egy másik, egy férfiból és két nőből álló csoport még szerdán követett el kollektív öngyilkosságot a Tokiótól 575 kilométerre északnyugatra fekvő Aomoriban. A három 20-30 év körüli fiatal hasonló módszerrel végzett önmagával. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint egy kórházban találkoztak, és ott közölték szándékukat, hogy meg akarnak halni. Búcsúlevelet nem hagytak hátra, de a a rendőrség gyanúja szerint a két különböző csoport tagjai az interneten beszélték meg akciójukat.

Tavaly 91-en követtek el hasonló, előzőleg a világhálón - egymást addig nem ismerő emberek között - megbeszélt öngyilkosságot Japánban, csaknem kétszer annyian, mint 2004-ben, amikor 55-en választották ezt a halált. 2003 óta, amikor a hatóságok először regisztrálták az internetes kollektív öngyilkosságokat, megháromszorozódott az ilyen cselekedetek száma.

Ezt a jelenséget a 90-es évek végén figyelték meg először világszerte, Guam szigetétől Hollandiáig. A legtöbb internetes öngyilkosság Japánban történt, amely amúgy is élen jár az öngyilkosságok tekintetében. A szigetországban 2004-ben több mint 32 ezren váltak meg önszántukból életüktől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája