A Felvonulási téri díszszemlék hangulatát idéző eseményen, 170 közbiztonsági járőrgépkocsit és 36 mikrobuszt adott át a rendőrségnek Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter, kedden a Rendészeti Biztonsági Szolgálat Kerepesi úti telepén.

2005-ben egy kormányhatározat alapján három évre szóló, összességében háromezer gépjármű bérletére és flottakezelésére vonatkozó közbeszerzési eljárást folytatott le a rendőrség.

2005-ben és 2006-ban ezer-ezer személyautót szereztek be, és ennek volt része a kedden átadott 204 új autó is.

A Rendészeti Biztonsági Szolgálat Kerepesi úti telepén ünnepélyes keretek között került sor a jelképes átadásra.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter két slusszkulcsut adott át két járművezetőnek.

A budapesti hatvankét, a Pest megyei harminc, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei húsz, a Tolna megyei tizennyolc, a Vas megyei tizenöt, míg a Zala megyei főkapitányság tíz, a Rebisz tizenegy, a Köztársasági Őrezred egy, az ORFK GEI pedig három új Skoda Octaviát kapott most.

A miniszter és Papp Károly - a Rebisz parancsnoka - díszlépésben, tisztelegve a felsorakozott ünneplők előtt.

A tribünön a rendőri vezetők.

Takács Albert: Olyan mértékű fejlesztést, mint amilyen az elmúlt időszakban tapasztalható volt, nem nagyon élt még át a rendőrség.

"Én személy szerint elkötelezett vagyok egy kemény, törvénytisztelő, jogszabálytisztelő, segítőkész rendőrség mellett, és ehhez személyemben minden segítséget és támogatást megadok."

Az országos rendőrfőkapitány arról beszélt, hogy a keddi gépjárműátadás egy olyan projekt vége, amelyet 2005-ben indított el a kormány. Bencze József szerint a fejlesztések eredményeképp ma a magyar rendőrségnél "csak nagyítóval találunk olyan gépjárművet a gépjárműparkban, ami három évnél idősebb".

A miniszter kipróbálta milyen ülés esik egy új járőrautó sofőrülésében.

Vrmmmm, vrmmmm, vrrrrrrr...

Kis smúzolás a közbeszerzési pályázat nyerteseivel, a beszállítókkal. Összesen 170 darab Skoda Octaviát, 11 Ford Transit Kombi 9 személyes bevetési mikrobuszt és 13 Opel Vivaro Combi 9 személyes közrendvédelmi mikrobuszt adtak át 2007. szeptember 4-én.
- Budapest, XIII. kerület Angyalföldi út 21.
- Alapterület 81 m2 Szobák 2+2 db Vételár 75,2 M Ft
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 46 m2 Szobák 1+1 db Vételár 31,5 M Ft
Rovataink a Facebookon