A rekordbevétel ellenére is emel
a Szerencsejáték Rt.

2003.03.12. 14:46
A Szerencsejáték Rt. április 13-tól 15 százalékkal emeli legnépszerűbb játékainak részvételi díját - értesült az Index. A társaság annak ellenére emeli 130-ról 150 forintra az alapjátékot, hogy a tervezettnél csaknem 25 százalékkal több, 102 milliárd forint árbevételt ért el.
A jelenlegi 130-ról 150 forintra emeli az ötös-, a hatoslottó és a joker alapjáték részvételi díját. A most érvényes árakat a társaság 2001-ben állapította meg, a korrekció a kétéves inflációnak felel meg - tájékoztatta az Indexet Somorai László, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatója.

Az új díj elsőként az április 14-ével kezdődő, a 16. hétre érvényes játékokra vonatkozik, amelyek az április 19-én, szombaton, illetve április 20-án, vasárnap esedékes sorsoláson vesznek részt.

Nagybani fogadóknak
Öthetes fogadások esetében a módosított árat első alkalommal a március 17-én befizetett játékoknál kell alkalmazni. Mégpedig oly módon, hogy az április 13-át megelőző hetekre változatlanul 130 forintba kerül egy alapjáték, az emelt részvételi díjat csak az április 13-át követő időszakra kell megfizetni. (Például: egy március 17-től kezdődő öthetes alapjátéknál négy hetet 130, egy hetet pedig 150 forinttal lehet érvényesíteni. Ha a befizetés időpontja március 24-e, akkor három hét 130, két hét 150 forintba kerül, és így tovább.)

"Vissza a játékosnak"

Az áremelésből adódó többletbevétel egy része, nagyjából a fele a játékszervezési költségek elmúlt kétévi növekedésének ellensúlyozására szolgál. Az igazgató tájékoztatása szerint a másik fele visszajut a fogadókhoz, és "a jelenleginél mintegy 15 százalékkal magasabb nyeremények képzését, illetve kialakulását teszi lehetővé". A cég 2003-ban nem tervezi más játékai és fogadásai részvételi díjait megváltoztatni.

Csúcsbevétel

Mint arról beszámoltunk, a tervezettnél csaknem 25 százalékkal több, 102 milliárd forint árbevételt ért el tavaly a Szerencsejáték Rt. A 2001. évinél 38 százalékkal nagyobb árbevétel elsősorban az ötös lottó iránti nagy érdeklődéssel magyarázható: e számsorjátékon tavaly többször hatalmas összegű nyereményalap halmozódott föl. Ezek sorából a magyar szerencsejátékok történetében eddig példátlan összegű, 2,971 milliárdos főnyeremény emelkedik ki, amit éppen az év utolsó ötös lottó sorsolásán vittek el.