Betegségre hivatkozva próbálja elkerülni a börtönt Kabai Károly

2007.09.17. 17:48
Ügyvédjén keresztül lépett kapcsolatba a körözött MSZP-s politikus, jogi képviselője megint kérte, hogy a bíróság engedélyezzen további halasztást a börtönbüntetés megkezdésére. A bíróság hajthatatlan.

Kabai Károly, az adócsalásért három és fél évre jogerősen elítélt nyírbogáti színesfém-kereskedő ügyében ismét halasztási kérelmet nyújtott be védője, a bíróság azonban mellőzte annak elbírálását, közölte Nyakó Zsuzsanna a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elnökhelyettese hétfőn.

Az ügyvéd szeptember 13-án megint kérte, hogy védencének a bíróság engedélyezzen további halasztást a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére. A halasztást a védő az elítélt egészségi állapotára hivatkozva nyújtotta be, és kérelme mellékleteként csatolta az orvosi iratokat.

A Nyíregyházi Városi Bíróság azonban a bűntetőeljárási törvényben foglaltaknak megfelelően mellőzte a kérelem elbírálását, arra hivatkozva, hogy a kérelem a szabadságvesztés végrehajtás megkezdésére kitűzött határnap, augusztus 21-e után érkezett, így abban döntenie nem kell.

Az adócsaló színesfém-kereskedőnek egy korábbi halasztás iránti kérelmét a bíróság július 10-én már elutasította, így augusztus 21-én már meg kellett volna kezdenie büntetése letöltését, de ez nem történt meg.

Ezért másnap elrendelték Kabai rendőri elővezetését szeptember 10-ei határidővel, de mivel az is eredménytelen volt, a büntetés-végrehajtási bíró szeptember 12-én körözést adott ki ellene.

Kabai Károly 2001-ben fél évig Nyírbogát alpolgármestere, a mostani választási ciklusban pedig - tavaszi lemondásáig - a nyírbátori választókerület MSZP-s alelnöke volt.