A rendőrség 2000-ben már lecsapott a móri ügy két gyanúsítottjára - állítja a Blikk. A lap szerint akkor került elő egy Kaiser Ede nevére kiállított, a Teve utcai rendőrpalotába szóló belépő.
Valaki többször járt a rendőrségen
A lap úgy véli, a rendőri vezetés kínosan kerüli a kérdést, hogy milyen úton került Kaiserhez a belépő. Egyes források szerint a gyanúsított apja korábban a rendőrség kötelékében szolgált, a gyanúsított így juthatott - szabálytalanul - az engedélyhez. A Blikk információi szerint a Teve utcai beléptető rendszer rögzítette a kártya többszöri használatáról szóló adatokat. Értesüléseik szerint már a rendőrség belső elhárítása is nyomozza, hogy mire használták Kaiser belépőjét. A kártya a Gepárd csoport akcióját követően került elő. A csoport kézi lőfegyvereket talált a két gyanúsított kocsijában.
Számlagyári mellékág
A Kék fény információi szerint egyébként szintén a móri üggyel összefüggésben találtak rá a vecsési számlagyár egyik fő bonyolítójára. A férfi a móri bankfiókban is végrehajtott tranzakciókat. A rendőrség könyvvizsgálóinak akkor tűntek fel a fiktív számlákról érkező pénzek, amikor az Erste Bank fiókjának számláit vizsgálták át.
|
Meghosszabítják a gyanúsítottak előzetes letartóztatását
| | |
Két hónappal meghosszabbította a móri bankrablás két gyanúsítottjának előzetes
letartóztatás a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte Horányi Miklós, a
Legfőbb Ügyészség szóvivője.
A Fővárosi Főügyészség indítványára a múlt héten meghozott bírósági végzés
szerint az előzetes letartóztatás törvényben felsorolt mindhárom lehetséges
oka egyaránt fennáll: így a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés, valamint az
eljárás megnehezítésének veszélye.
K. Ede és H. László előzetes letartóztatását október 24-ig hosszabbította
meg a bíróság. Németh Lajos, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs
igazgató-helyettese az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni azt a
sajtóinformációt, mely szerint K. Edének az ORFK Teve utcai épületébe
rendőrségi belépője volt, amelyet több alkalommal használtak is.
|
|