Szomáliában elraboltak egy brit tartályhajót

A brit haditengerészet helikopterrel kutatott hétfőn Szomália északkeleti partvidékén egy brit tartályhajó után, amelyet állítólag kalózok kerítettek hatalmukba, és egymillió dolláros váltságdíjat követelnek. A tankernek egyelőre semmi nyoma.
A szomáliai Korán rádió a hétvégén számolt be arról, hogy a Nagy-Britanniában bejegyzett, Dél-Afrikába tartó hajó és hétfős ukrán legénysége már két hete - más források szerint 9 napja - kalózok fogságába került. Legkevesebb 15 ember kerítette hatalmába a hajót három gyorsnaszáddal Boossassónak, az önkényesen kikiáltott Puntland "állam" fővárosának közelében - közölte egy ottani üzletember. A londoni külügyminisztérium azonban még nem biztos abban, hogy valóban brit hajót raboltak-e el vagy szálltak meg.

A gonosz tengelyében

Az Ádeni-öbölben, az Indiai-óceánon és a Vörös-tengeren a nemzetközi terrorellenes hadjárat keretében számos hadihajó állomásozik. Az Afrika szarva előtti tengeri útvonalat ez idő szerint a német haditengerészet készenléti alegysége biztosítja, amely nem tudott a brit hajó elfogásáról, sem a lehetséges elkövetőkről. A puntlandi rádióban megszólaló vének tanácsa azonban állítja, hogy a tartályhajó még mindig a puntlandi vizeken ringatózik. A vének szerint a hajót mintegy 30 martalóc fogta el, akik az uralkodó klán egyik törzséhez tartoznak.

Visszafogottabban rabolnak

A szomáli kalózok a rendszeres járőrözés óta sem hagytak fel jövedelmező tevékenységükkel, csak mértékletesebben művelik, visszahúzzák nehéz gépfegyvereiket a naszádok orrtőkéjéből és elrejtik kézifegyvereiket. Júliusban egy görög teherhajó legénysége kétheti fogság és 400 ezer dolláros váltságdíj megfizetése után nyerte vissza szabadságát. Januárban egy kis libanoni teherhajó esett prédául, amit kétszer is elfogtak egymás után.

Sem a puntlandi "kormány", amelyet két ellenlábas "elnök" csatározásai osztanak meg, sem a nemzetközi közösség áldásával 2000 nyarán megalakult átmeneti nemzeti kormány nem tudja megakadályozni a vetélkedő hadurak harcosait abban, hogy legalább az ENSZ és az emberbaráti szervezetek munkatársait és kíséretét ne rabolják el rendszeresen. Szomáliának több mint 3300 kilométeres partszakasza van, de kétéves fennállása alatt még egyszer sem sikerült az átmeneti kormánynak kiterjesztenie fennhatóságát a szomáliai főváros néhány kerületén túlra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25