Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

Magukhoz irányították egy eltévedt kamionos rakományát

2008.05.31. 11:59
Útbaigazítás helyett teljes rakományától megfosztott egy kamionsofőrt két férfi csütörtök délután Csongrád megyében.

Egy kamionsofőr 23 tonna, csaknem hárommillió forint értékű takarmány-alapanyagot szállított volna Hódmezővásárhelyre Bosznia-Hercegovinából. Csütörtökön a városba érve azonban eltévedt, ezért segítséget kért.

Egy férfi több vásárhelyi telephelyre is elkísérte, ám amikor így sem találták meg a célállomást, megállított egy másik autót, amelyben két férfi ült, és tőlük kért felvilágosítást. Ők is készségesek voltak: egy tiszaalpári telephelyen lepakoltatták a rakományt, azt állítva, hogy ők a keresett cég tulajdonosai.

Ezután visszakísérték az üres kamiont Csongrádra, egy benzinkúthoz, ahol elkérték a szállítólevelet, azzal, hogy aláírva visszaviszik. A sofőr hiába várta őket, így egy idő után rájött, hogy becsapták, és feljelentést tett a rendőrségen.

A Csongrádi Rendőrkapitányság nyomozói pénteken megtalálták azt a telephelyet, ahová a rakományt a csalók lerakatták. A szállítmány teljes egészében előkerült, így a kár megtérült.

Kiderült, hogy a kamionos "segítője" két vásárhelyi férfi volt, akiket a rendőrök már jól ismertek. A bűncselekmény egyik, 36 éves elkövetőjét a nyomozók rövid időn belül elfogták, 26 éves társa ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Az elfogott gyanúsított lakásán tisztázatlan eredetű szoftverek és egyéb vagyontárgyak kerültek elő nagy mennyiségben.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft