Ma reggel fél Európa elkésett

2002.12.16. 12:20
Németországban már nyolc halálos áldozata van a hirtelen jött fagyos időjárásnak. A közlekedési káoszt súlyosbítja, hogy a ver.di szolgáltatói szakszervezet is országos sztrájkot hirdetett, így néhány városban már taxival sem lehet közlekedni. Nem jártak sokkal jobban az osztrákok és a csehek sem, az időjárás gyakorlatilag fél Európát megbénította.
Több német városban is a kocsiszínben maradtak a metrószerelvények, a buszok és a villamosok. A ver.di szolgáltatói szakszervezet sztrájkkal akar a dolgozók bérköveteléseinek nyomatékot adni. Az akció több város életét teljesen megbénította. Bajorország mellett Berlint, Brandenburgot, Hessent és Baden-Würtenberget is érinti az országosnak hirdetett akció.

Münchenben például hajnali négy óra óta egyetlen buszt vagy villamost sem lehetett az utcákon látni, és a metróközlekedés is leállt. A közlekedést egyedül a leginkább a HÉV-hez hasonlítható S-bahn és néhány magántársaság buszjárata biztosítja. Az egynaposra hirdetett figyelmeztető sztrájk több millió ember munkába jutását nehezítette meg. A bajor vasutak 40 000 férőhellyel bővítette szerelvényeit, hogy meg tudjon birkózni az utasáradattal.

A rendőrség a sztrájkra és az időjárásra tekintettel felszólította az autósokat, hogy ezen a napon lehetőleg a tömegközlekedést használják. Münchenben hétfőn már nem lehetett taxit rendelni, vasárnap délutánra már az összes társaság lekötötte kocsijait. A ver.di legalább háromszázalékos béremelést követel.

Ítéletidő

Ahol nem sztrájkoltak, ott az időjárás okozott fennakadást a közlekedésben. Az éjjel lehullott jégeső sok helyen korcsolyapályává változtatta az autóutakat. Több száz balesetről érkezett bejelentés, a rendőrség információi szerint nyolc halálos kimenetelű volt. A legjobban érintett tartományok a Spiegel tudósítása szerint Alsó-Szászország és Bajorország keleti része, valamint Türingia és Schleswig-Holstein. Az A2-es és A7-es autópálya több szakaszát is részlegesen lezárták a balesetek miatt.

Ausztria, Svájc

A bécsi közlekedést hétfőn szinte teljesen megbénította az első hóesés. Az osztrák fővárosi autópályát (A 23) reggel lezárták, miután amúgy is keresztbe állt egy teherautó a hótól síkos úttesten. Az öt centiméternyi friss hó újabb forgalmi zavarokat okozott, mert az autósok még nyári gumikkal csúszkáltak.

A svájci hegyekben lavinaveszély alakult ki, mert a vasárnapi, helyenként 30 centiméteres hóhullást követően melegedett az idő. A Rhone és a Rajna vonalától északra többfelé harmadfokú lavinariadót rendeltek el.

Szláv fagyok

Immár négy emberéletet követeltek az idei fagyok Csehországban. Mind a négy esetben magányos, a társadalom peremén élő emberek voltak az áldozatok. A múlt hét elején megfagyott három nyugdíjas után a legutóbbi áldozat egy 46 éves munkanélküli, holttestét hétfőn reggel találta meg a rendőrség a nyugat-csehországi Kopanina faluban. A rendőrség szerint a férfi a helyi futballpálya lelátóján próbált menedéket találni a nagy hideg elől, de elaludt és megfagyott.

Csehországban az utóbbi napokban országszerte kemény tél uralkodik, a hőmérséklet éjszakánként mínusz 15-18 fokra csökken. Ráadásul vasárnap óta országszerte havazik, ami a közúti közlekedésben is súlyos fennakadásokat okoz. A prágai közszolgálati rádió jelentése szerint az utak síkosak, jegesek, és vasárnap este, illetve hétfőn délelőtt több mint száz baleset történt - három személy életét vesztette.

Súlyos közlekedési problémákat okozott a jeges eső hétfőn Belgrádban és Szerbia egyéb településein is. A járművek és a gyalogosok csak nagy óvatossággal tudnak közlekedni a tükörsima jéggel borított utakon és járdákon. Számos baleset történt, sok gyalogos elesett, mindazonáltal súlyosabb sérülésekről nincs hír. A csigalassúságú közlekedés miatt ezrek késtek el munkahelyükről vagy az iskolából.