Alkotmányellenes a karácsony?

2001.04.24. 12:46
Egy amerikai ügyvéd szerint a karácsony állami ünneppé nyilvánítása sérti az egyház és az állam szétválasztásának alkotmányos elvét. A férfi pert is indított, hogy "betiltassa a karácsonyt", amit - talán nem teljesen meglepő módon - annak rendje és módja szerint el is veszített. A történet azonban ezzel nem ért véget.
Rick Ganulin - aki "amúgy" nem ellenzi a karácsonyt - nagyfokú igazságtalanságnak tartja, hogy december 25-e hivatalos, állami ünnepnap - tájékoztatott az MTI. A 49 éves ügyvéd szerint ez sértő a nem keresztényekre nézve, és ráadásul sérti az egyház és az állam alkotmányos szétválasztásának elvét. Ganulin, miután évekig rágta magát a dolog miatt, úgy döntött, hogy perrel érvényesíti igazát, és betiltatja a karácsonyt, mint amerikai állami ünnepet.

Ganulin érvei szerint a kormányzat azzal, hogy állami ünneppé teszi a karácsonyt, a keresztény vallást a többi fölé emeli, ami viszont az alkotmányba ütközik. "Kizárva érzem magam a karácsony miatt. Ez egy szekta ünnepe, aminek én nem feltétlenül vagyok tagja" - idézi az ügyvédet az ABC hírtelevízió, aki rámutat, hogy akarata ellenére nem dolgozhat december 25-én.

A Grincs, aki ellopta a karácsonyt

Grincs, aki ellopta a karácsonyt
Ez csaknem három évvel ezelőtt történt. Az ügyvéd - akit egy amerikai újság csak "Grincs" néven emleget - azóta nagyszámú fenyegető és pocskondiázó levelet kapott, ami a puritán Amerikában érthető. Felhívják telefonon, és üvöltöznek vele, vagy közlik, hogy idióta - jó esetben. Persze a lapok elég izgalmasnak találták az esetet ahhoz, hogy riportereket küldjenek a nyakába, akik rögtön kiderítették, hogy Ganulin "tulajdonképpen" kedves alak. Valóban, tipikus fehér középosztálybeli: semmi fanatizmus, semmi gyanúsan lobogó láng a szemében. Született New Yorkban, Cincinnatiban nevelkedett, jogi egyetem, stb.

Hisz abban, hogy igaza van, és - mint mondja - azt teszi, amit tennie kell. Ahogy ő fogalmaz, mindössze az alkotmány védelme hajtja. "Komolyan gondolom ezt a dolgot" - idézi a Cincinnati Enquirer. "A bíróság majd eldönti, igazam van-e, vagy sem".

Bár hangsúlyozza, hogy nem vallási alapon rontott neki a karácsonynak, talán érdekes, hogy saját vallási álláspontja - a liberális, nem fundamentalista amerikai középosztályra némileg jellemző módon - a judeo-keresztény elemek sajátos keverékéből áll össze. Ganulin "eredetileg" zsidó, amivel nem mellesleg municiót biztosított fundamentalista ellenfeleinek. A keresztény karácsonyt nem is ünnepli, viszont a katolikus szomszédaitól ajándékba kapott Télapó-figurát rendszeresen kiteszi az ünnep alatt az ablakba - egy Dávid-csillaggal díszítve. Magas labda, gondolhatnánk, és valóban: egy halom vallási felhangú fenyegetést kapott, a vélhető antiszemita összekacsintásokról a háta mögött nem is beszélve.

Mi lesz a gyerekekkel?

Joulupukki, a finn télapó
Érdekes fordulat az ügyben, hogy egy clevelandi áruház ellenpert indított, méghozzá "a világ gyermekeinek nevében". A "Télapó" névre hallgató áruház (hmm) szerint ezt nem lehet megtenni a kis drágákkal, bár cinikusabb kommentátorok nem voltak restek összehasonlítani az áruház eladási mutatóit a karácsonyi időszakban és azon kívül.

Ganulin végül persze elveszítette a pert, mert a bíróság első fordulóban úgy találta, hogy "igazságtalan" volna elvenni az emberektől a szabadnapot. Ganulin fellebbezett az ítélet ellen, de a feljebbviteli bíróság ugyanúgy döntött. Az indoklás szerint a férfi nem tudta világosan bebizonyítani, hogy őt miben sérti a karácsony hivatalos volta, hiszen bármikor ignorálhatja azt. Az bírónő azt is hangsúlyozta, hogy a karácsonyt semmiképpen nem lehet "szektaünnepnek" nevezni, hisz túlmutat eredeti vallási jelentőségén, lényegében szekuláris szokássá vált.

Hasonlóan vélekedik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem munkatársa is, aki az Index megkeresésére azt mondta, hogy a karácsony állami ünneppé nyilvánítása pusztán demokratikus kérdés: a parlament - ez esetben a Kongresszus - dönt róla, ahová minden polgár - vallásától függetlenül - delegál képviselőt. A Kongresszus pedig nem tett mást, mint egy meglévő - nem vallásos emberek által is követett - gyakorlatot szentesített.

Amire nem számított

Mindenesetre Ganulin kisebb hőssé vált, tele van nevével és ügyével az internet. Ilyen-olyan csoportok idézik esetét, és meghívják, hogy tartson előadást az ország különböző pontjain. Az Ateizmuson Túl nevű tömörülés Jogunk Van Ignorálni a Karácsonyt néven tartott vitanapot, és Ganulin egy platformra látszik kerülni - feltehetően akaratán kívük - különféle misztikus szervezetekkel. Több őt támogató cikk jelent meg földalatti és rétegmagazinok hasábjain. Messzire vezet az alkotmányosság ösvénye.