Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a sheffieldi bíróság három tinédzsert, akik 2004 nyarán brutálisan meggyilkolták egyik társukat. A gyilkosság idején tizenhat éves John Sawdont és Jermaine Jamest, illetve a tizenöt éves Rebecca Peeterst januárban találták bűnösnek a tizenhét éves Terry Hurst megölésében, büntetésüket március 10-én, csütörtökön állapította meg a bíróság.
Terry Hurst-öt egy túra alatt támadta meg a három fiatalkorú tettes 2004 júliusában, a Sheffieldhez közeli Broomhead tájvédelmi körzetben. A két kaszával halálra kaszabolt áldozat testén hatvan különféle súlyosságú sérülést találtak az esetet kivizsgáló hatóságok.
Andrew Smith bíró szerint a vádlottak hidegvérrel támadták meg a sátrában tartózkodó társukat. Rugdosták, taposták a védekezésre képtelen fiút, a fejére nejlonzsákot húztak, majd nekiestek a két kaszával, és amikor befejezték véres tettüket, a nagyobbik mezőgazdasági eszközt áldozatuk nyakában hagyták. "Meg akarták ölni. Ez volt a legkegyetlenebb bűncselekmény amiről valaha is hallottam, és egyben a legszörnyűbb is, mert fiatalkorúak követték el" - mondta a bíró az ítélet kihirdetésekor.
Kevin Hardy rendőrnyomozó szerint a brutális mészárlás indítékai máig tisztázatlanok. Egyes jelek arra utalnak, hogy Rebecca Peeters az áldozat barátnője volt, de szakítottak, és John Sawdon lett a lány új barátja. Sawdon ezután több ismerősének is megemlítette, hogy meg tudná ölni Terry-t, akit amúgy alig ismert. "De hogy ez miképp vezethetett el a borzalmas gyilkosságig, fel nem foghatom" - mondta a nyomozó.
- Budapest, XIII. kerület Szegedi út 53.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon