Miniszteri utasításra közvetítik a vébédöntőt a laktanyákban

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elrendelte, hogy valamennyi alakulatparancsnoknak biztosítania kell a mérkőzések megtekintésének technikai hátterét a sorállományú katonák számára. Az erre vonatkozó parancsot Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök adja ki.
A hét végén tartják a japán-dél koreai közös rendezésű futball-világbajnokság két legfontosabb mérkőzését: szombaton a bronzéremért az egyik házigazda, Dél-Korea válogatottja lép pályára Törökországgal szemben, vasárnap pedig a brazil-német döntőt rendezik meg.

"A helyőrségi klubszobákat ki kell nyitni"

Szombat és vasárnap ugyan pihenőnap a honvédségnél is, amikor lehetőség szerint sok sorállományú katonát hazaengednek, de a különféle szolgálatok ellátására így is sokan maradnak a laktanyákban. A miniszteri utasítás azokra vonatkozik, akiknek éppen nem kell szolgálatot ellátniuk, például ebben az időpontban őrségben lenniük - értesült a Népszabadság.

Az utasítás szerint az alakulatparancsnokoknak lehetővé kell tenniük ezen a két napon a laktanyákban, hogy rendelkezésre álljanak a közvetítés technikai feltételei. A legtöbb helyen ez azt jelenti, hogy a helyőrségi klubszobákat, ahol a tévék vannak, ki kell nyitni a mérkőzés idejére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37