Tiltott, hamisított és drágának hazudott kaviárt forgalmaztak

2007.09.19. 19:02
Két orosz állampolgár ellen emelhetnek vádat hamarosan, a rendőrség szerint ugyanis a külföldiek magyarországi cégükön keresztül illegálisan forgalmaztak Budapesten tokhalikrát, de csaltak és hamisítottak is.

Természetkárosítás gyanújával indított nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya 2006. január 16-án, a környezetvédelmi tárca feljelentése alapján. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy Budapesten több helyen is, így például a Budai Várban, illetve a Vámház körúti csarnokban olyan kaviárt árulnak, amely egy ritka, veszélyeztetett halfaj ikráit tartalmazza.

A feljelentésben az is szerepelt, hogy egy külföldiek alapította cég budapesti székhelyén forgalmazzák engedély nélkül, a szigorú uniós jogszabályok kikerülésével az eredeti orosz tokhal kaviárt.

A természetkárosítás: tokhalikra

A nyomozás igazolta a gyanút, és kiderítette, hogy az elkövetett természetkárosítás mértéke több milliárd forintra rúg – a védett tokhalak eszmei értéke ugyanis ikránként 10 000 Ft. 2006. január 18-án öt forgalmas üzletben (Vásárcsarnokban három helyen, egy várban található és egy belvárosi üzletben), valamint a forgalmazó cég irodájában és a tulajdonosok lakhelyén házkutatásokat tartottak a nyomozók. Összesen 243 tégely 113 grammos és 169 tégely 56 grammos kiszerelésű kaviárt foglaltak le.

Hamis kaviárt gyártottak

Kiderült azonban az is, hogy a kaviár egy része hamis. A kirendelt szakértő megállapította, hogy a lefoglalt áruból csak negyven tégely tartalmazott négyféle védett tokhalból származó ikrát (sőreg-, szibériai-, vágó- és perzsatok). A becslés szerint több mint háromszázezer darab tokhal ikrát tartalmazott a negyven tégely, a természetkárosítás mértéke ennek megfelelően körülbelül 3 milliárd forintra tehető.

Az átverés: kecsege és hamis kaviár

A kaviárok másik része hamisítványnak bizonyult, a "kaviárkészítményt" a gyanúsítottak maguk állítottak elő, halnyesedékből, zselatinból és élelmiszerszínezékből. Ezek mellett lefoglaltak olyan, 15 ezer forintos áron forgalmazott kaviárt is, amiről kiderült, hogy kecsegétől származik, és a kilónkénti értéke nagyságrendekkel olcsóbb, csupán ötszáz forint.

155 cég vett tőluk kaviárt

A lefoglalt, illetve elkobzott kaviártermékeket a Fővárosi Határegészségügyi Állomás bevonásával megsemmisítette a rendőrség. A rendőrség a napokban fejezte be a nyomozást a két gyanúsítottal szemben, akik tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el. Azzal védekeztek, hogy a kaviárt magyar kecsege ikrájából készítették bérgyártással, azt azonban nem mondták meg, hogy a bérgyártás hol folyik.

A nyomozás kiderítette, hogy összesen 155 cég – éttermek, élelmiszerkereskedelmi vállalkozások – vásárolt és forgalmazott az orosz férfiak által kínált kaviárból, több mint 25 millió Ft értékben. A gyanúsítottak ellen természetkárosítás, csalás és a fogyasztó megtévesztése miatt emelhet vádat a Fővárosi Főügyészség.