Előzetesben a volt kecskeméti rendőrkapitány-helyettes

2004.08.25. 17:03
Tóth Imrét április 16-án mentette fel beosztásából a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány, aki nem indokolta meg a felmentést. Nem sokkal később egy névtelen feljelentés alapján vizsgálatot indítottak Tóth Imre ellen, és most az ügyészség kezdeményezésére előzetes letartóztatásba helyezték. Az eljárás többek között egy nagy értékű személygépkocsi februári ellopásával van összefüggésben.
Az ügyészség kezdeményezésére előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Kecskemét volt rendőrkapitány-helyettesét, a bűnügyi osztály korábbi vezetőjét - mondta Varga Árpád megyei főügyész-helyettes az MTI-nek. A hétfőn őrizetbe vett Tóth Imre letartóztatásáról a Szolnoki Városi Bíróság döntött.

A nyugalmazott alezredest a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség több bűncselekmény elkövetésével, így hivatali visszaéléssel és bűnpártolással vádolja. Ügyében már meghallgatták felettesét, Kubicsek András kecskeméti rendőrkapitányt, a meghallgatások munkatársaival folytatódnak.

Tóth Imrét azonnali hatállyal április 16-án mentette fel beosztásából Király Ferenc Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány. A döntést a közvélemény előtt nem indokolta meg, a rendőr alezredes akkor nyugállományba került. Nem sokkal később egy névtelen feljelentés alapján vizsgálatot indított ellene a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség, majd az ügyet Tóth Imre korábban ügyészként dolgozó élettársa miatt áttették a Szolnok megyei főügyészségre.

Az MTI rendőrségi és ügyészségi forrásból úgy értesült, hogy az eljárás többek között egy nagy értékű személygépkocsi februári ellopásával van összefüggésben. A gépkocsit ismeretlen tettes Kecskemétről tulajdonította el, a tulajdonos azonban még aznap értesítést kapott, hogy autóját megtalálták és nyomravezetői díjként 200 ezer forintot kérnek tőle. Ebben az ügyben több rendőri intézkedés is vitatott, és ezek meghozatalában Tóth Imre is szerepet játszott.