Kényszergyógykezelés a bíróra támadó férfinak

2008.03.13. 19:52
Kényszergyógykezelést rendelt el a bíróság annak a férfinak, aki januárban váratlanul felkapott egy fémlábú széket és azt a tanácselnök felé dobta. Az ügyvédnő megpróbálta megakadályozni, de a férfi őt is megtámadta. Az ügyben rövid időn belül lezárul a nyomozás, de tartani lehet attól, hogy a férfi hasonló erőszakos cselekményt követ el.

Elrendelte az ideiglenes kényszergyógykezelését a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtökön annak a férfinak, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazott két bírát és egy ügyvédet a Pest Megyei Bíróságon még januárban, tájékoztatott az ügyben nyomozó Központi Nyomozó Főügyészség vezetője.

Keresztes Imre ismertetése szerint szakértő mondta ki a gyanúsítottról, hogy beszámítási képessége kizárt és esetében tartani lehet hasonló erőszakos cselekmények elkövetésétől. A bíróság ezek alapján döntött az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendeléséről, tette hozzá.

A főügyészség vezetője szólt arról is, hogy ugyancsak szakértői vélemények alapján a férfi cselekménye akár életveszélyt okozó testi sértésként is minősülhet. Keresztes Imre azt mondta, az ügyben rövid időn belül lezárulhat a nyomozás.

Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke közös sajtótájékoztatón január 8-án jelentette be, hogy bírákat és egy ügyvédet bántalmazott egy polgári peres tárgyaláson az ügyfél a Pest Megyei Bíróságon. A férfit még aznap őrizetbe vették.

Lomnici Zoltán tájékoztatása alapján a férfi előzmények nélkül, váratlanul felkapott egy fémlábú széket és azzal nagy erővel a tanácselnök felé sújtott. A mellette ülő bíró megpróbálta félretolni a széket - ő az, aki a kezén zúzódásos sérülést szenvedett - és sikerült elérnie, hogy a támadó nem tudta fejen ütni a tanácselnököt. Azonban így is ütés érte a nőt, aki a nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ezután az ügyvédnő próbálta meg a további támadást megakadályozni, mire az ügyfele fejen ütötte, az ügyvéd fejbőre felrepedt.