A Dr. Kirasi Olumbe főpatológus által készítette tanulmány arra nem tér ki, hogy a rendőrök áldozatai között mekkora az ártatlanok és a bűnözők aránya. A tanulmány öt magas bűnözési mutatójú körzet Nairobi, Kiambu, Thika, Kajiado és Machakos városok adatait vette alapul. Ezek alapján a lőfegyverek által okozott halálos sérülések 60 százalékáért a rendőrök, és csupán 39 százalékért a bűnözők a felelősek.
Rendőrök-bűnözők 10-1
Tavaly a kenyai rendőrök 232 embert, a bűnözők pedig 23 embert lőttek agyon, ami azt jelenti, hogy az áldozatok halálának kilencven százalékáért a rendőrök a felelősek. A jelentés szerint ez esetleg indokolható azzal, hogy a rendőrök egyre több felfegyverzett bűnözővel találkoznak, de mások szerint inkább csak a jogosulatlan fegyverhasználat áll a háttérben.
|
Kivégzés az út mentén
| | |
A kenyai rendőrség eddig is brutalitásáról volt ismert. Egy bankrablás hét feltételezett elkövetőjét végezték ki fényes nappal a múlt év júliusában. Kiparancsolták őket a járműből, majd a forgalmas főút mellé fektették őket, és egyenként végeztek velük. A rendőrség szerint tűzharc előzte meg a kivégzést, ám ezt az állítást a szemtanúk cáfolták. A rendőrtisztek elleni független vizsgálatot megtagadták, a rendőrségi vizsgálat pedig ejtette a vádat, így az elkövető rendőrök még mindig ugyanott dolgoznak -írta a Daily Nation.
|
|