Kést rántottak a Szentlélek téren

Két csoportos verekedés végződött késeléssel vasárnap reggel Budapesten. A VIII. kerületi dulakodásban ketten megsebesültek, egyikük súlyos állapotban került kórházba, de életveszélyes a III. kerületben történt összecsapás áldozatának állapota is

Két fiatalt késeltek meg vasárnap kora reggel a VIII. kerületben, amikor két kisebb csoport összeverekedett.

A két társaság a Kőbányai úton szólalkozott össze hat óra körül. A dulakodás közben az egyik társaság két tagját szúrták meg a másik bandából. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ugyanaz a férfi volt-e a tettes - mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Az egyik sértett, egy 28 éves férfi könnyű, a másik, egy 20 éves fiatal súlyos sérüléseket szenvedett, mindkettőjüket kórházba szállították. A tettest nagy erőkkel keresi a rendőrség.

Az sajtóügyeletes elmondta: egyelőre semmi sem utal arra, hogy összefüggés lenne a Kőbányai úti és az egy órával korábban történt óbudai késelés között.

A III. kerületi Szentlélek téren hajnali öt órakor történt a szurkálás. Az előzmények itt is hasonlóak voltak a józsefvárosi esethez. Összeverekedett két, fiatalokból álló kisebb társaság. Az egyik csoport tagja a dulakodás közben valószínűleg egy késsel megszúrta a másik társaság egyik tagját - mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A 22 éves fiatalember súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32