Négy év fegyház a Kodály-emlékmű ellopásáért

2003.06.04. 11:50
Négy év fegyházra, illetve három és fél év börtönre ítélték azokat a férfiakat, akik Kecskemét főteréről ellopták Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész Kodály-emlékművét. A kétmázsás szobrot egy Zsuk kisteherautóval szállították el, a nyolcmilliós szoborért harmincezer forintot kaptak.
Négyévi fegyházra, illetve három és fél évi börtönre ítélték azt a két férfit, akik ellopták a Kecskemét főterén állt Kodály-szobrot. A fuvarost egy évi fogházra, az orgazdát háromévi börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az ügyben első fokon még a Kecskeméti Városi Bíróság döntött. A védelem felmentésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, ezért az ügy a megyei bíróság elé került. Itt egyedül a szobrot szállító férfi ítéletét enyhítették, a többi vádlott büntetését azonban helybenhagyták. Az ítélet jogerős.

Az ítélet szerint az első- és másodrendű vádlott 2000. karácsonya és szilvesztere között szedte le a helyéről Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrászművész 1974-ben készített Kodály-emlékművét. A 200 kilós műtárgy elszállításával még aznap este egy ismerősüket bízták meg, akit a helyi Csillag kocsmában kerestek fel. A szobrot Zsuk kisteherautón vitték előbb egy törvényesen működő telephelyre, ott azonban túl veszélyesnek találták a tranzakciót. Így egy illegális színesfémgyűjtő telepre hajtottak, amelynek üzemeltetője harmincezer forintot fizetett ki a nyolcmilliót érő szoborért. Később ívhegesztővel feldarabolta a bronzszobrot, végül a telep egyik sarkában, zsákokba dugva helyezte el a darabokat. Néhány nappal később ott találták meg őket a rendőrök.

A Petőfi Népe információi szerint a négy férfi mindegyike állt már korábban bíróság előtt, általában vagyon elleni bűncselekmények miatt. A bíróság a mostani ítéletben külön kiemelte, hogy a viszonylag forgalmas helyen elhelyezett köztéri szobor ellopása a visszaeső bűnözők elképesztő gátlástalanságát mutatja.