Európa kokainra szomjazik

2006.06.26. 17:46
Az ENSZ legfrissebb jelentése szerint a kokain népszerűbb Európában, mint valaha. Afganisztánban várhatóan idén csúcsmennyiségű ópiumot állíthatnak elő a helyi farmerek, amit csak az állami beavatkozás gátolhatna meg. Az afgánok szegénysége és a bizonytalan biztonsági helyzet azonban nehezíti a hatóságok munkáját. Az ENSZ világméretű „kábítószerjárványtól” tart.

Az ópium előállítása idén ismét fellendülhet Afganisztánban, míg az európaiak több kokaint fogyasztanak, mint valaha, áll az ENSZ kábítószer- és bűnügyi hivatalának jelentésében. A folyamatos törvénysértések miatt azonban lehetetlen teljesen leállítani az afgán ópiumtermesztést. A jelentés szerint az állam is céljának tekinti, hogy megsemmisítse a mákültetvényeket, ezzel együtt egyéb növények termesztésére próbálja ösztönözni a farmereket, írja a BBC.

Törekvés

A tálib lázadók támadásai például segítik a drogbandák működését, hiszen a bizonytalan helyzet remek terepet biztosít munkájuk elvégzéséhez. Ennek ugyanakkor ellentmond, hogy tavaly először kevesebb ópiumot állítottak elő, mint a tálibok 2001-es megdöntése óta bármelyik évben.

„Világszerte elfogadott törekvés, hogy csökkenteni kell az illegális kábítószerek okozta fenyegetést, bár már megállt a 25 éve folyamatosan növekvő tendencia a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések számában. A kérdés elhanyagolása világméretű járványt okozhat” – áll a szervezet vezetője, Antonio Maria Costa nyilatkozatában, amit a jelentés mellé csatolva adtak közre.

„Az afgán kábítószerpiac növekedése továbbra is nehezen fordítható vissza a tömeges nyomor, az örökké billegő biztonsági helyzet, valamint a helyi hatóságok nem megfelelő ellenőrző tevékenysége miatt” – fogalmazott Costa.

A kedvencek

A BBC washingtoni tudósítójának beszámolója szerint a jelentés két szempontot emelt ki, amelyek nehezítik a kábítószer terjesztésének megakadályozását. Európában óriási az igény a kokainra, a kanabisz pedig világszerte népszerűségnek örvend. A jelentés szerint számos jól képzett európai használ kokaint, függésüket azonban gyakran tagadják. Az ismert és népszerű sztárok kábítószeres ügyeit a média általában kritika megfogalmazása nélkül tálalja, amivel összezavarja a még határozatlanabb fiatal generációt.

„Egy következetes, hosszú távú stratégia csökkentheti a kínálatot, a keresletet és a forgalmat. Ha ez mégsem történik meg, ez azért lesz, mert néhány országban képtelenek a kábítószerkérdést komolyan kezelni, és a megfelelő intézkedéseket meghozni” – mondta Costa.