Nem minden kék ruhás ember rendőr

2006.05.09. 12:59
Január elsejétől már az új alapegyenruhában feszítenek a fővárosi kerületek közterület-felügyelői, a felszerelést most vehettük közelebbről szemügyre. Fekete nadrág, világoskék ing, fekete sapka: a közterület-felügyelet a rendőrség felé konvergál.

Kedden délelőtt nyolc rendőrkinézetű egyenruhás pózolt afféle hivatali divatbemutatón a XV. kerületi városháza előtt, a fotósok és kamerák keresztüzében feszítő csapat tagjai a helyi önkormányzat közalkalmazottjai: a 90 ezer lakosú kerület közterület-felügyelői. A bemutató apropója, hogy január elsejétől új alapegyenruhát kaptak Budapesten a kerületi közterületesek, a rákospalotai polgármesteri hivatalban pedig úgy döntöttek, itt az ideje szélesebb közönséggel is megismertetni a még ropogós szerelést. A hivatal előtti placcon most a nyári egyenruhát mutatták meg, de mint kiderült a téli ruházatot is lecserélték már.

Moór Árpád, a XV. kerületi polgármesteri hivatal igazgatási osztályának vezetője elmondta, hogy belügyminiszteri rendelet írta elő a ruhacserét, a mostani felszerelés elegáns és egységes megjelenést biztosít a felügyelőknek. "Bízunk benne, hogy a lakosság felismeri majd az új egyenruhában is az embereinket és bizalommal fordulnak hozzájuk gondjaikkal" - fogalmazott Moór Árpád, aki szerint az új ruházat láthatóbbá teszi a közterületeseket. A kerületiek korábbi egyenruhája fekete volt (a szürke egyenruhás közterület-felügyelők a fővárosi önkormányzat alkalmazottjai) a közterületek viszontagságainak kitett ruházat megérett a cserére.

Hatósági személyről van szó

A XV. kerületben egyébként 27 négyzetkilométeres területen tíz felügyelő dolgozik hétfőtől szombatig két műszakban, reggel héttől este hétig biztosítva a rendet, mondta el kérdésünkre Kállay Árpád, a felügyelők csoportvezetője, aki öt éve dolgozik az önkormányzatnál mint közterület-felügyelő. Munkájukat két robogó és egy szeméylgépkocsi könnyíti, így a kerület csaknem minden pontját elérhetik 5-8 percen belül.


Ismerje meg a felügyelőket!

Érdeklődésünkre, hogy kényelmes-e az új viselet, kitérő választ kaptunk: "ez részünkről nem vetődhetett fel kérdésként, de azért törekedtünk a minél több természetes anyag kiválasztására". Ennek jegyében fekete bőr félcipő simul a felügyelők lábára - "kényelmes viselet", amihez 100 százalék pamut fekete egyenzokni dukál, megvédendő a sokat caplató felügyelők lábfejét a befülledéstől. A fekete farmeranyagból készült, farmerszabású nadrág teljesen olyan mint amilyet a rendőrök viselnek, a fekete bőröv fémcsatján a magyar címer jelzi: hatósági személyről van szó.

A rövidujjú, világoskék ing is a rendőrökére hasonlít, a katonai elemek (pl. a vállap) különböztetik meg viselőjét a hétköznapi állampolgároktól. A bal felkaron található a textil karjelző, rajta a kerület címere, a szív fölött pedig a felügyelői jelvény látható, személyre szabott egyedi azonosító kóddal (például Kállay Árpádé a 01111-es), a jelvény és az igazolvány együttes felmutatásával léphet fel hatóságként a felügyelő, ha úgy hozza a helyzet. Az öltözetet sötétkék nyakkendő és fekete bézbólsapka egészíti ki, ez utóbbi a nyári verőfényben nyújt némi árnyékot a szemnek, bár szerintünk a hőcsapdaként működő fekete anyag nem biztos, hogy jó választás.

Közterület-felügyelőből rendőr

A januári csere óta már hordják egy ideje az új - a rendőrökéhez meglehetősen hasonlító - egyenruhát a közterület-felügyelők, a tapasztalat szerint gyakran össze is tévesztik őket az állampolgárok, részben ezért is kérték most a média segítségét, hogy minél többen tudjanak róla: nem minden kék egyenruhás ember rendőr.

Az egyenruha csere egyébként a közterület-felügyelet átalakulásának egyik állomásaként is felfogható. Az elképzelések szerint a jövőben - igazodva az uniós gyakorlathoz - az önkormányzatok saját rendőrséget hoznak létre, és ez a testület nagy valószínűséggel közterület-felügyelőkből verbuválódik majd. Ilyen önkormányzati rendőrség működik például Prágában, amit korábban már tanulmányoztak is a magyar illetékesek, az ott tapasztaltakat hasznosíthatják majd a hazai folyamatban is. Erre a harmonizációs folyamatra feltehetőleg a mostani kormányzati ciklusban kerül sor.