Ellenőrzések az utakon: három hét alatt
40 ezer bírság

2003.07.07. 20:32
Az elmúlt hetekben kezdődött közlekedésbiztonsági akció során a rendőrök közel 33600 magyar és 4500 külföldi gépjárművezetőt és 84 gyalogost bírságoltak meg, közlekedési szabálysértés miatt majdnem 12 ezer személyt jelentettek fel - közölte Hatala József vezérőrnagy hétfőn Budapesten.
A szabálysértések között kiemelt helyen szerepel a gyorshajtás (6456 esetben), az ittas járművezetés (703 esetben) és az engedély nélküli vezetés (654 esetben) - mondta az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) elnöke.

Az OBB június 20-án kezdett közlekedésbiztonsági akcióba, amelynek alkalmával fokozottan ellenőrizték a járművezetőket; az akciót az tette szükségessé, hogy a balesetek száma hetente elérte a 400-at, ezen belül a halálos kimenetelűeké egyes hétvégéken meghaladta a 20-at.

Az elmúlt év azonos időszakához hasonlítva egy százalékkal csökkent a halálos balesetek és az elhunytak száma.

A turistaszezon végéig tart

A rendőrség eredményesnek tartja akcióját, amely az idegenforgalmi szerzon végéig, szeptember 15-ig tart - tette hozzá az elnöke, aki a fokozott közúti ellenőrzés tapasztalatairól és a közlekedésbiztonsági helyzet alakulásáról szólt sajtótájékoztatóján.

A fokozott ellenőrzés célja a forgalom segítése, a szabályokat durván megsértők forgalomból történő menet közbeni kiszűrése, az autópályákon, autóutakon, ezek bevezető útjain az ellenőrzés, a teherfuvarozás szabályainak betartatása, a "trükkös lopások" megakadályozása, megelőzése, felszámolása volt és lesz is az idegenforgalmi szezon végéig.

Emellett a közlekedésbiztonságot legnagyobb mértékben veszélyeztető szabálysértőkkel, passzív biztonsági eszközöket nem használókkal, ittas járművezetőkkel szembeni hatékonyabb fellépés, fokozott szigor alkalmazása is az akció feladata.

Közel 20 ezer rendőr vesz részt az akcióban

A fokozott közúti ellenőrzés során az eddig eltelt időszakban összesítve 7280 közlekedési, 13538 közrendvédelmi rendőr, 2383 bűnügyi és 205 az igazgatásrendészeti szakterületen tevékenykedő rendőr vett részt, közel 1800 polgárőr, közlekedési ellenőr, határőr, honvéd segítette az akció végrehajtását.

Az ellenőrzés végrehajtását 7885 szolgálati jármű, 1015 szolgálati motorkerékpár, 896 sebességellenőrző berendezés, 199 a szabálysértés elkövetését dokumentáló eszköz és 13 esetben helikopter biztosította.

Az előzési szabályok durva megsértése miatt 247, a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt 187 esetben jelentették fel a járművezetőt a rendőrök. Kötelező felelősségbiztosítás nélkül közlekedett 372 autós.

Sokan vezetnek ittasan

A járművezető ittasságát 51300 esetben vizsgálták, közülük 826 hozott pozitív eredményt. Ittas járművezetés gyanúja miatt 507, a vezetői engedély érvénytelensége miatt 207 vezetői engedélyt vettek el. A jármű elégtelen, hibás műszaki állapota miatt 311 eljárást kezdeményeztek.

Mintegy 2500 tehergépjárművet ellenőriztek, 231 magyar és 40 külföldi járművezetővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot.

Az akcióban részt vevő rendőrök "trükkös lopásoknál" 65 esetben intézkedtek, 60 gépkocsi feltörésnél érték tetten az elkövetőt és 27 körözött, lopott gépkocsit találtak meg.

Az akció ideje alatt 50 halálos baleset során 61 személy veszítette életét, 2002 azonos időszakában 57 halálos baleset során 86 személy hunyt el. A halálos balesetek száma 12,7 százalékkal, az elhunytak száma 29,1 százalékkal csökkent.

A balesetek közül 329 súlyos sérüléssel - ez 5,8 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában - 559 pedig könnyű sérüléssel - 3,3 százalékos emelkedés - járt. Az összbalesetek száma 1 százalékkal csökkent, 938 történt az akció ideje alatt, míg 2002 azonos időszakában 947.

A közlekedési akció ideje alatt eddig bekövetkezett halálos balesetek közül 18 volt úgynevezett egy járműves baleset, amely elalvás, illetve a nem az út- és látási viszonyoknak megfelelő sebességgel történő vezetés miatt következett be.

Az elsőbbségi szabályok megszegése következtében 10, az előzési szabályok be nem tartása miatt 9 esetben következett be halálos baleset, vasúti átjáróban 2 halálos baleset történt gyalogosok szabályszegő magatartása miatt. Egy esetben játszott közre a járművezető ittassága a halálos közlekedési baleset okozásában.

A magyarországi autók átlagéletkora 12 év

"Semmilyen intézkedés, akció nem hoz ugrásszerű javulást egyik napról a másikra, az ilyen közlekedésbiztonsági akciók eredményessége csak hosszabb távon igazolódik" - tette hozzá Hatala József.

Magyarország személygépkocsi-állománya 2002. december 31-én 2,6 millió volt, az átlagéletkor viszonylag magas, 11,7 év, ami három évvel magasabb az EU tagállamaiban mért átlagéletkornál.