Félmilliárd dollár kártérítés a meglesett sportolóknak

Több mint 500 millió dollár kártérítést ítéltek meg azoknak az amerikai egyetemi sportolóknak, akikről az öltözőkben videofelvételeket készítettek rejtett kamerákkal. Mivel az elkövetők ismeretlenek, ezért az is elképzelhető, hogy a sportolók egy centet sem kapnak.
Összesen félmilliárd dollár kártérítést ítéltek meg 46 amerikai egyetemi sportolónak, mert rejtett kamerákkal felvételeket készítettek róluk az oktatási intézmények öltözőiben és zuhanyzóiban. Az így készített felvételeket később az interneten keresztül, vagy postai utánvétellel lehetett megvásárolni. A szövetségi bíróság döntése értelmében minden szereplő egymillió dollárt kapna kompenzációs kártérítésként, tízmilliót pedig büntetési kártérítésként. A maradék összeg a bírósági költségeket fedezné. A kártérítések összege azonban nehezen hajtható be, ugyanis a készítők és a forgalmazók többsége nem azonosítható. Az eljárás még 2000-ben kezdődött, és azóta még senkit sem sikerült vád alá helyezni, ezért lehet, hogy sportólók egy centet sem kapnak.

"Tüzes csávók"

Az illegálisan készített felvételeket "Kukkolások" és "Fiatal, tüzes csávók" címekkel forgalmazták. A filmeken főleg focisták, birkózók és squash játékosok láthatók öltözködés és zuhanyozás közben. Az öltöző-botrány 1999-ben robbant ki a Chicago Tribune oknyomozó riportjának megjelenése után. A lap azt jelentette, hogy egy birkózó 1995-ben egy törölköző mögé rejtett kamerát talált öltözőszekrényében az illinoisi Northwestern egyetemen. Ezután több egyetem tanulója is felismerte magát a felvételeken, és együttesen indítottak pert személyiségi jogaik és jó hírűk megsértése miatt.

Még több százan

A hatóságok azonban még több száz, a filmeken szereplő, eddig még nem azonosított tanuló jelentkezését várják. Azóta egy illinoisi törvény értelmében tilos bárkiről is öltözőben, vagy zuhanyzóban felvételeket rögzíteni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32