Brutálisan ölték meg a nagynénit

2002.03.26. 16:35
Öt, illetve öt és fél év börtönre ítélt kedden a Legfelsőbb Bíróság (LB) jogerősen két lányt, akik 17 évesen bűnsegédként közreműködtek egyikük 78 éves nagynénjének brutális meggyilkolásában. A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés tettese, a két lány fiatal barátja 12 év fegyházat kapott.
Pénzt és más értékeket akartak szerezni a lányok és barátjuk 1998. januárjában a nagynénitől. Beszélgettek vele, egyikük kért egy pohár vizet. - Eközben az akkor 19 éves fiú hátulról ököllel teljes erőből tarkón ütötte az idős asszonyt, majd többször belerúgott, megtaposta és rá is térdelt - hangzott el az ítélet indoklásakor. A 78 éves áldozatnak eltörött több bordája, a szegycsontja és a brutális, embertelen bántalmazás következtében súlyos, elhúzódó fizikai fájdalmak közepette halt meg.

Az ítélet szerint a két fiatal lány esetében csak a pszichikai bűnsegédi magatartás bizonyítható, amennyiben jelenlétükkel szándékerősítően hatottak a tettesre, és a gyilkosság után együttműködtek vele.

A nagynéni ezúttal nem adott elég pénzt

Az LB által másodfokon jogerőre emelt ítélet szerint K. Mónika elsőrendű vádlott születi elváltak, élt az apjánál, az anyjánál, intézetben, majd barátnőjéhez, K. Nikolett másodrendű vádlotthoz költözött. A gyilkosság idején a 17 éves lányok nem jártak iskolába, alkalmilag pultosként dolgoztak. Ismerősük az akkor 19 éves Kiss Péter harmadrendű vádlott sem rendelkezett állandó munkahellyel, csavargó életmódot folytatott, lépcsőházakban aludt, és a gyilkosság előtti napokban lopás vétsége miatt bocsátotta próbára a bíróság.

Az áldozat K. Nikoletta édesanyjának féltestvére volt, és korábban a Pénzügykutató Intézet igazgatójaként is dolgozott. Nikoletta családját gyakran segítette anyagi problémáik megoldásában, s a lánynak is rendszeresen adott 500-1000 forintot szórakozásra.

Könyv, egy tréning, csavarhúzó és vérnyomásmérő a zsákmány

Arra, hogy eközben a lányok mit csinálhattak, a bíróság szerint alig van más bizonyíték, mint a három vádlott egymásnak ellentmondó vallomása. Kiss Péter a nyomozás során beismerő, saját magát és a két lányt is terhelő vallomást tett, mely szerint ők is részt vettek a bántalmazásban. A lányok azonban ezt az eljárás során mindvégig tagadták, állításuk szerint a kegyetlen, mintegy negyedóráig tartó ütlegelés közben rémülten sírdogáltak a szomszéd szobában. Az ítélet szerint a lakásból 9 nagyobb értékű könyvet, egy tréning nadrágot, egy csavarhúzó készletet és egy vérnyomásmérőt vittek el a vádlottak.