Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Meghalt a légvárbalesetben agykárosodást szenvedett kisfiú

2007.05.03. 16:16
Két napig éleveszélyes, válságos állapotban feküdt kórházban az a nyolc éves fiú, aki egy május elsején történt balesetben sérült meg. A rendőrök még vizsgálják, hogy rendben voltak-e annak a légvárnak az engedélyei, amely a balesetet okozta.

Meghalt az Országos Baleseti Intézetben csütörtökön az a 8 éves kisfiú, aki egy majálison elszabadult felfújható várban szenvedett súlyos fejsérülést.

Szita János, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet megbízott főigazgatójának csütörtöki közleménye szerint a gyermek "az intenzív osztályon minden orvosi kezelés és erőfeszítés ellenére elhunyt".

A május elsejei ünnepségen, a XVIII. kerületben, a Nagybecskerek utcai Malév-pályán történt balesetben a kisfiú mellett más gyerekek és egy kismama is megsérült. Az életveszélyes állapotban lévő gyermeken szerdán idegsebészeti műtétet hajtottak végre, de az orvosok már akkor azt mondták, a fiú maradandó agykárosodást szenvedett.

A rendőrség csütörtök délelőtt még azt mondta, hogy egyelőre még nem tisztázott, hogy egyáltalán a légváron tartózkodtak-e azok a gyerekek, akiket a levegőbe repített a váratlan széllökés.

A rendőrök egy másik szálon is nyomoznak, ugyanis a légvár üzemeltetőjének egyelőre nem sikerült minden engedélyt bemutatnia. A rendőrök eddig foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt nyomoztak.

"Valószínűleg halált okozó gondatlan veszélyeztetésre módosulhat a rendőrségi tényállás a gumivárat felállító céggel szemben, ha bebizonyosodik az ok-okozati összefüggés. Ezt a szakértői jelentéseknek kell megállapítaniuk. Ha bizonyított lesz az üzemeltető felelőssége, 5 évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható a cég ügyvezetője" - nyilatkozta az Indexnek Jármy Tibor, a BRFK szóvivője.