Sikkasztás miatt nyomoznak egy társasházkezelő ellen

2008.08.12. 14:37
Eddig kilenc feljelentés érkezett egy társasházkezelő cég ellen a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz. A rendőrség ismeretlen tettes ellen sikkasztás miatt nyomoz.

Az MTI úgy tudja, a feljelentést a Nagy és társa Bt. ellen tették, amely több mint 20 új építésű társasház kezelését végzi a főváros különböző kerületeiben, többségében a Ferencvárosban. Ezen kívül a X., a XI. és a XIX. kerületben is ellátták társasházak közös képviseletét.

Kormos Endre elmondta, a cégnél házkutatást tartottak és lefoglalták az irataikat, amelyeket igazságügyi könyvvizsgáló elemez a következő hetekben. Tájékoztatása szerint a cég vezetője együttműködő volt. Az ügyben a IX. kerületi rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen sikkasztás miatt nyomoz, együttműködve a BRFK gazdaságvédelmi főosztályával.

Az elmúlt napokban több sajtóorgánum is beszámolt arról, hogy mintegy ezer embert csaphatott be a cég, amelynek a lakók becslése szerint összesen százmillió forintnál is több tartozása lehet. A többségében új építésű lakások tulajdonosai ugyanis hiába fizették a társaságnak az épületek őrzésének díját vagy a közüzemi díjakat, a cég azt nem utalta tovább a szolgáltatóknak.

Arról is többen beszámoltak, hogy már van olyan ház, ahol a tartozás miatt kikapcsolták a központi kazán gázellátását, vagyis nincs meleg víz. Az érintett társasházakban sorra rendkívüli közgyűléseket tartanak, amelyeken leváltják a társasházkezelő céget.

A társaság ügyvezetője ezek többségén meg sem jelenik, attól tartva, hogy a lakók levezetik rajta csalódottságukat. Az ügyvezető több érdeklődő lakónak is arról beszélt, hogy feljelentést tett saját alkalmazottja ellen az eltűnt pénz miatt.