Meglőttek és kiraboltak egy autóst Budapesten

A rabló beszállt a piros jelzésnél várakozó autóba, mellbe lőtte a sofőrt, majd 4 millió forinttal elmenekült.
A BRFK sajtóügyeletese az Indexnek elmondta: a XXII. kerületben, a Nagytétényi úton a piros jelzésnél várakozó, gépkocsijában telefonáló férfihez beszállt egy ember, majd pisztollyal mellkason lőtte.

A HavariaPress úgy tudja, hogy a tettes elvitte az áldozat táskáját, amiben 4 millió forint volt. Az elkövető valószínűleg tudta, hogy áldozatánál sok pénz van, a férfi ugyanis előzőleg eladott egy autót a közeli piacon. A szívtájékon lőtt fiatalember el tudott hajtani a Szent János Kórházba.

A hírügynökség első jelentésével ellentétben az áldozat nincs életveszélyes állapotban. A fiatalember maga ment be a kórházba. A kezelőorvos tájékoztatása szerint állapota súlyos ugyan, de nincs válságos állapotban.

A rendőrség keresi a helyszínről elmenekült támadót.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32