Megúszták a lépfenével viccelődők

Megszüntette a bíróság a szabálysértési eljárást az ellen a két nő ellen, akik főnöküket akarták megviccelni fehér port tartalmazó levéllel. Önfeledt kacagás helyett azonban csupán pánikot sikerült kiváltaniuk, merthogy mindez nem sokkal a szeptember 11-i terrortámadások után történt, amikor a világon mindehol kitört a lépfenepánik.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet humánpolitikai főelőadója nem is nevetett, amikor a levelet kibontva abból fehér por hullott ki. Sőt halálosan megijedt. Már az sem számított, hogy hamar kiderült: mindez rosszízű tréfa csupán, no és egy kis mosószer.

A levél feladói ellen - akik szintén a balestei intézetben dolgoztak, mint oktatási előadók - először rémhírterjesztés miatt indult nyomozás, amit később rendzavarás szabálysértésének minősítettek. Rendzavarás szabálysértéséhez viszont az kell, hogy közterületen történjen a rendbontás. Mivel a baleseti intézet nem annak számít, a bíróság megszüntette az eljárást.

A történteket nem lehet közveszéllyel fenyegetésnek sem minősíteni. Ehhez ugyanis az kellett volna, hogy a két nő ne csak elküldje a levelet, erre fel is kellett volna hívniuk a figyelmet. Így tehát marad rosszízű tréfa, az amit tettek. Mivel azonban a két nő ellen fegyelmi eljárás is indult a munkahelyükön - amit a bírósági eljárás befejezéséig felfüggesztettek - azért az még nem biztos, hogy tréfájuk következmények nélkül marad.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32