Szabolcsban várható hernyóinvázió

2007.06.30. 10:52
Az elmúlt években komoly károkat okoztak, de idén jóval kisebb területen támadnak a gyapjaslepkék. A kártevők idén nyáron várhatóan csak néhány tízezer hektárnyi erdőben pusztítanak majd, elsősorban a Nyírségben.

A gyapjaslepkék idén feltehetően csak az északkeleti országrészben, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okoznak majd károkat, de jóval kisebb mértékűt, mint korábban. A becslések szerint legfeljebb néhány tízezer hektárnyi erdőt rongálnak meg a kártevők. Ez az elmúlt két évhez képest drasztikus visszaesést jelent, hiszen a gyapjaslepkék hernyói 2005-ben országszerte 212 ezer, tavaly pedig 60 ezer hektárnyi erdőt támadtak meg. Elsősorban a Dunántúlon volt óriási invázió, a kár és a védekezés költségei több százmillió forintra rúgtak - mondta a Független Hírügynökségnek Csóka György, az Erdészeti Tudományos Intézet erdővédelmi osztályvezetője.

Ez a csökkenő tendencia az előttünk álló néhány évben folytatódik. Ennek az az oka, hogy a gyapjaslepkék tömeges invázója 8-10 éves ciklusokban jelenik meg Magyarországon, és már túl vagyunk a kritikus időszakon. Számunkra tehát most kezdődik a kedvezőbb időszak, de 2010-2011 környékén feltehetően ismét jelentkezni fognak a kártevők a Dunántúlon és a Balaton-felvidéken.