Nyolc év börtön férjgyilkosságért

2004.06.03. 13:11
A vádlott férjével együtt öntött fel alaposan a garatra a gyilkosság napján. Az asszony megpróbált elaludni, de nem tudott, mert a férfi megjegyzéseket tett anyósára. A nő végül felkelt, felkapott egy konyhakést, és a férfit mellkason szúrta. A férj szinte azonnal belehalt a döfésbe.
Nyolc év börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy debreceni asszonyt, aki tavaly nyáron egyetlen késszúrással megölte férjét; a jogerős ítélet részeként a nő kényszergyógyítását is elrendelte a bíróság. A táblabíróság büntető tanácsa a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2003 októberében hozott nem jogerős határozatát hagyta helyben; az első fokon eljáró bíróság emberölés bűntettében találta bűnösnek a vádlottat.

A büntetőeljárás megállapítása szerint V. Lajosné családjának anyagi helyzete megrendült, mivel sem ő, sem a férje nem dolgozott. A problémák elől mindketten az ivásba menekültek. Mindezek miatt rendszeresek voltak a viták közöttük, a férfi többször megverte az asszonyt, aki a verést időnként viszonozta. 2003. június 12-én a házaspár ismét vitatkozott, a veszekedés elől a kisgyermekük a szomszédba menekült, ott töltötte az éjszakát is.

V. Lajosné másnap reggel bort és pálinkát vásárolt, délre férjével együtt erősen felöntöttek a garatra. Az asszony megpróbált elaludni, de nem tudott, mert a férfi megjegyzéseket tett anyósára. A nő végül felkelt, felkapott egy konyhakést, és a férfit mellkason szúrta - állapította meg a bíróság. A férj rövid időn belül belehalt sérülésébe. Az asszony tettét követően lefeküdt aludni. A holttestet a délután hazaérő gyermek fedezte fel, ő szólt a szomszédnak, aki értesítette a mentőket. A szakértők szerint a férj életét az azonnali orvosi beavatkozással sem lehetett volna megmenteni.