Megtalálták az eltűnt gyakornoklány holttestét

Szerdán egy Washington melletti erdőben megtalálták annak a fiatal nőnek a holttestét, akinek az eltűnése tavaly sokáig az amerikai sajtó érdeklődésének központjában állt egy kongresszusi képviselővel folytatott állítólagos viszonya miatt.
A 24 esztendős, kaliforniai Chandra Levy, aki ösztöndíjasként érkezett Washingtonba, tavaly április 30-án tűnt el. Az ügyben folytatott vizsgálat során Gary Condit demokrata párti kaliforniai szenátor elismerte, hogy viszonya volt vele, de kitartott amellett, hogy semmit nem tud a lány eltűnésének körülményeiről. Az ügyet a sajtó a Monica Lewinsky-eset párjaként taglalta hónapokig.

Gary A. Condit
Szerdán egy kutyáját sétáltató férfi emberi csontokat és ruhafoszlányokat talált a Washington melletti Rock Creek Parkban. A holttestet a fogazat alapján azonosította a rendőrség. Charles Ramsey washingtoni rendőrfőnök szerint a következő feladat az, hogy kiderítsék Chanrda Levy halálának körülményeit - az eredményt illetően a szakértők borúlátóak, mert a holttest hónapokon át az erdőben volt.

A lány eltűnése után ezt az erdőrészt is átfésülték a rendőrök, nyomkereső kutyákat is bevetve, de akkor semmit nem találtak. Az 54 esztendős, nős kétgyermekes Condit a soron következő választásokon elveszítette 12 éven át betöltött képviselői helyét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19