Szilárda
2 °C
7 °C
Index - In English In English Eng

Újra színésznőket keres az ózdi fojtogató

2008.08.28. 15:13
A főleg fiatalok által látogatott kapcsolatépítő portálon keres színészpalántákat a magát szabadúszó rendezőként, Dornay Attila néven bemutató, ózdi férfi, aki egy halállal végződő színjátszóköri próba és egy másik, csaknem halállal végződő fojtogatás miatt már ült börtönben.

A jelek szerint ismét aktivizálta magát Liebe Attila, az ózdi fojtogató néven hírhedtté vált önjelölt színjátszó rendező. Liebe, aki most Dornay Attila néven mutatkozik be Myvip-es adatlapján, 1978-ban egy amatőr színjátszó csoport vezetőjeként szituációs gyakorlat közben megfojtott egy fiatal lányt Ózdon.

Szabadulása után Veszprémben folytatta a színjátszó tevékenységet: a Sztaniszlavszkij szellemében végzett szituációs játékba kis híján belehalt egy másik fiatal lány is. Liebét ismét fegyházra ítélték, 1998-ban szabadult, hogy aztán ugyanott folytassa ahol abbahagyta: júliusban két tizenéves lányt az ózdi temetőbe csalt azzal, hogy egy filmforgatáshoz keres szereplőket.

A szereplőválogatás szempontja ugyanaz volt: ki tud jobban átélni egy fojtogatást. Az egyik lány azonban úgy vélte, hogy barátnője már nem játszik, hanem valóban bajban van, ezért elmenekült, és segítségért rohant. A rendezővel szemben aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt ismét eljárást indítottak, a büntetőeljárás során azonban mind első, mind másodfokon felmentették.

Liebe-Dornay

A "Dornay Attila" nevű, Budapest II. kerület tartózkodási és lakhelyű Myvip felhasználó - akitől két meghívónyi távolságra van az ózdi Liebe Attila felhasználó - 2007. november 26-ám regisztrált a főként fiatalok, tinik által kedvelt kapcsolatépítő, közösségi honlapon. Dornay Attila adatlapján szabadúszó rendezőként aposztrofálja magát.

Liebe Attila Friderikusz Sándor műsorában és Dornay Attila a Myvip-en

Bemutatkozó soraiban a következőket írja többek között: "Mint a művészek általában, bohém és szabad életet élek, szeretem a jó bulikat és ha száz kezem lenne, minddel egyszerre habzsolnám az életet! Imádom a munkámat, a szép dolgokat, és ezen belül a NŐKET, akiket a Jóisten bizonyára jókedvében teremtett, azért lettek ilyen gyönyörűek! Aki levelet kap tőlem a tehetségkutatással kapcsolatban, bátran válaszoljon, mert még egy ilyen lehetősége nem biztos, hogy lesz az életben!" Dornay Attilának 767 ismerőse van a Myvip-en, ebből 762 nő, fiatal lány.

A rendőrség figyelmeztet

A Fejér megyei rendőrség csütörtökön "Webkamerán keresztül buzdít fojtogatásra…" címmel adott ki közleményt, amiben arra figyelmeztetik a fiatalokat, hogy "körültekintően létesítsenek ismeretségeket a neten! Ne dőljenek be hangzatos szerepígéreteknek és ne menjenek bele hasonló veszélyes játékokba!" A székesfehérvári rendőrök szerint "színi tanodához keres színészpalántákat az interneten keresztül egy magát D.Attilának mondó férfi. A jelentkező fiataloknak webkamerán kell megmutatniuk mennyire tehetségesek. A feladat rendszerint arra irányul, hogy a szereplők fojtogassák egymást…"

A rendőrség információja szerint több székesfehérvári fiatallal került már így kapcsolatba a férfi. A jelölteknek webkamerán keresztül kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A szituáció rendszerint erőszakos, például megcsalt férjnek kell fojtogatnia a feleségét a szerep szerint. A "rendező" a messengeren adja az utasításokat, miközben nézi a fiatalok kamera mögötti szereplését. A közlemény emlékeztet, hogy a férfi korábban "már végzett hasonló helyzetgyakorlatokat fiatal amatőr színészekkel", és az egyik tragédiába torkollott.

Színház és halál az érdeklődési köre

R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a közleménnyel kapcsolatban kérdésünkre elmondta, hogy a rendőrség nem tehet semmit, mivel ugyan potenciálisan veszélyes amit a férfi művel, de nem számít bűncselekménynek, ha valaki egy számítógép előtt ülve, webkamerán keresztül instruál színjátszókat, akik az ország másik végében tartózkodnak egy másik számítógép előtt. A szóvivő szerint egyelőre annyit tehetnek, hogy figyelmeztetik a fiatalokat a veszélyre.

Liebe - akivel Friderikusz Sándor emlékezetes interjút készített a veszprémi eset után (a műsor szövege a Google által tárolt változatban még elolvasható) - saját honlapján (liebe.mlap.hu) hat részben publikálta Színház és halál című tanulmányát, aminek előszavában azt írja: "Rendezői meggyőződésem, hogy a színészeket mindenek előtt a halál és az azzal kapcsolatos valamennyi összetevő eljátszására kell megtanítani! Mert az a színész, aki a halált kellő realitással és átéléssel képes ábrázolni, az később bármely más emberi érzés kifejezésére képessé válik!" Liebe a szinhaz.hu-n is indított egy hasonló című fórumot, azzal a felvetéssel, hogy a "két fogalom ősidők óta szorosan kapcsolódik egymáshoz. Akik már hallottak rólam - és ilyenek sokan vannak! - tudják, hogy sajnos az én életemben is összekapcsolódtak... Egykori színházi tevékenységem halált eredményezett. Ma már sok mindent másként látok, és túl minden elkövetett hibán és lelkiismeretfurdaláson, szeretném megosztani az olvasóval jelenlegi színházi elképzeléseimet, művészi hitvallásomat."