Mégis perel az olaszliszkai gyanúsított

Elfelejtette visszavonni százmillió forintos kártérítési keresetét Horváth Dezső, az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja. A férfit a lincselés szó használata sértette, de keresetét július végén vissza akarta vonni. A per most kezdődik.

Bár július végén állítása szerint visszavonta keresetét, most mégis megkezdődik a per az olaszliszkai gyilkosság egyik gyanúsítottja, Horváth Dezső kártérítési perében. Horváth azért kér kártérítést, mert több hivatalos iratban is lincselésnek mindősítették Szögi Lajos agyonverését, ezzel megsértették személyiségi jogaikat.

A februárban benyújtott kereset miatt több cigányszervezet is bírálta Horváthot, aki végül júliusban azt mondta, nem akar további feszültséget a romákkal szemben.

Mint most kiderült, mégse vonta vissza a keresetet, legalábbis a bírósághoz nem érkezett ilyen értesítés. Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője szerint Horváth ügyvédje valószínűleg nem tudott róla, hogy védence visszavonta a keresetet.

A most megindult perben Horváth két ügyészt és egy bírót perel a lincselés kifejezés használata miatt. Százmilliós nem vagyoni kártérítést és egymilliárd forint, közérdekű célra fordítandó bírság kiszabását indítványozta.

A Roma Polgárjogi Mozgalom ismét elhatárolódott Horváthtól. Dancs Mihály, a szervezet megyei elnöke eddig úgy tudta, hogy a keresetet visszavonták, de véleménye most sem változott. Szerinte "néhány ember hírnevet akar kovácsolni az ügyből", az elindított kereset pedig nemcsak az olaszliszkai, hanem az egész ország romáinak és a cigányság megítélésének árt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32