Megbüntetik az igazolatlanul hiányzók szüleit

2003.02.24. 11:58
Tizenhárom család áll bíróság elé Nagy-Britanniában a héten, mert nem gondoskodtak arról, hogy gyermekük rendszeresen megjelenjen az iskolában. Mivel ez törvényes kötelezettségük lett volna, ezért legalább pénzbüntetéssel sújtják őket.
Szerdán tizenhárom család áll bíróság elé Essexben, mert elmulasztották törvényes kötelezettségüket azzal, hogy nem gondoskodtak gyermekeik rendszeres megjelenéséről az iskolákban. A családokat már a tanév elején is figyelmeztették kötelességükre, de azt újból elfelejtették teljesíteni. Az egyik gyerek mindössze a tanítási napok 23 százalékán jelent meg az iskolában, jelentette a Daily Telegraph.

Napi 50 ezer lógós

Az elmúlt évek meredeken emelkedett az iskolából igazolatlanul távolmaradók aránya az Egyesült Királyságban. Pillanatnyilag naponta mintegy 50 ezer tanuló hiányzik igazolatlanul. Az oktatásügyi minisztérium adatai szerint karácsony környékén lógási hullám tört ki a brit iskolákban. A vizsgálat kimutatta, hogy a tanulók fele szüleivel, főleg karácsonyi bevásárlással töltötte az időt. A jelentés szerint a szülők arról sem szokták értesíteni az iskolákat, ha a gyermeket nyaralni viszik. A megkérdezett 713 szülő 40 százaléka úgy nyilatkozott, hogy két hét hiányzás egyáltalán okozhat problémákat a gyermek oktatásában.

Börtönt is kaphatnak

A miniszterek arra figyelmeztetnek, hogy ezentúl akár börtönbüntetéssel is sújthatják azokat a szülőket, akik nem veszik tudomásul, hogy kötelességük gyermeküket iskolába járatni. Thurrockban egy asszonyt bebörtönöztek, mert gyermeke rendszeres iskolakerülő volt. Thurrockban újabb 40 szülő áll bíróság elé áprilisban.