Életveszélyes löszfal Dunaszekcsőn

Dunaszekcsőn megmozdult egy 100 méteres löszfal. Mivel a lösz ázáskor képes felére zsugorodni, a lezúduló törmelék pedig magával sodorhatja az alatta lévő házakat, a legmagasabb veszélyességi fokozatot rendelték el. Eddig két hétvégi házat kellett kiüríteni, de további nyolc ház is érintett lehet.

Két hétvégi házat ürítettek ki eddig a Baranya megyei Dunaszekcsőn, mert szakértők életveszélyesnek minősítették az ottani löszfalat. A hegy mozgását folyamatosan figyelni kell, állapították meg a helyszínen a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a minisztérium és a földtani hivatal szakemberei, amikor csütörtökön bejárták a területet. A löszfal környékét lezárták.

A csaknem 100 méter magas, több száz ezer köbméteres löszfal a Duna irányába zúdulhat le bármikor, ha a falat tartó részt elmossa a víz. A leszakadó darab akár több száz tonna is lehet, mondta Oszfalt Tamás, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal főgeológusa.

A lösz ázáskor fele akkorára is képes összezsugorodni, a lezúduló törmelék pedig magával sodorhatja az alatta lévő házakat. A szakemberek ezért úgy döntöttek, a legmagasabb veszélyességi fokozatot rendelik el a helyszínen.

Azok a lakók, akiknek házai a veszélyes hegyoldal alatt vannak, értesítést kaptak már, hogy mentsék az ott lévő vagyonukat, és költözzenek ki. Egyelőre két hétvégi házat kellett kiüríteni. Nyolc másik ház érintett még, de ezek a hegy másik oldalán vannak, és egyelőre nincsenek veszélyben.

A szakemberek azt is megállapították, a löszfalat nem lehet megtámasztani, lerobbantani sem, ezért meg kell várni, amíg magától a Dunába omlik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32