Rendszeresen lottózó társaság nyerte a szuperötöst

2002.02.06. 11:38
Minden idők legnagyobb magyar lottónyereményét, a több mint 1 milliárd 152 millió forintot egy rendszeresen lottózó társaság nyerte. A nyertesek nem fedték fel személyes adataikat, de azt elmondták, hogy az összegből jut jótékony célokra, utazásokra, és üzleti befektetésekre is.
A sorsolás után több héttel, de még bőven a rendelkezésükre álló időszak előtt jelentkeztek az emlékezetes, 2001. november 24-i lottósorsolás nyertesei - közölte a Szerencsejáték Rt. Miután minden kétséget kizáróan igazolták nyereményjogosultságukat, így immár boldog tulajdonosai minden idők legnagyobb hazai lottónyereményének, a több mint 1 milliárd 152 millió forintnak. Személyi adataik közzétételéhez nem járultak hozzá, de néhány érdekességet megosztottak a nyilvánossággal.

A rekordnyereményt nem "magányos farkas", nem is egy család, hanem egy rendszeresen lottózó társaság vitte el. Nem tudni azonban, hogy a nyertes team munkahelyi, baráti vagy másféle csoport-e, s hogy hányan alkotják.

Jótékonykodásra is jut

Magát a sorsolást nem látták a televízióban, az örömteli eseményről az újságokból, illetve egymástól értesültek. Azt ígérik, hogy a nyeremény egy részét jótékony célokra fordítják, emellett a családtagok is megkapják a "részüket", azon kívül utazásokat terveznek, és jövedelmező üzleti befektetések szerepelnek még elképzeléseik között.

A hatalmas pénzösszeg sorsát, felhasználását gondosan, minden részletre kiterjedően eltervezték, ez az oka annak, hogy csupán ilyen hosszú idő elteltével jelentkeztek. Abban biztosak, hogy új lehetőségek, perspektívák nyíltak meg előttük, de ma még nem tudják teljes bizonyossággal felmérni, hogy az életük mennyiben és miként változik meg.

Tovább játszanak

Valószínűtlennek tartják, hogy még egyszer ilyen szerencse érné őket, ám ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a lottózásról lemondanak. A csúcsnyereményt hozó számok: 8,23,25,54,79.

1999-ben az 1 milliárd 59 millió forintos nyeremény előtt huszonkét hétig gyűlt a pénz, most november 24-e előtt az 1 milliárd 152 millió forintos csúcsnyereményt megelőzően 20 hétig nem volt öttalálatos. Most a jackpot már tizenegy hete halmozódik, a november 24-i sorsolás óta nem volt telitalálat az ötöslottón. Ennek köszönhetően a február 9-i sorsoláson a főnyeremény várható összege eléri a 625 millió forintot.

Néhány édekesség
Az ötöslottó hosszú, lassan negyvenöt éves története során eddig közel 2500 sorsolásra került sor. Háromszáztíz alkalommal született telitalálat, összesen 384 darab. Az öttalálatosokra eddig összesen kifizetett nyeremény összege egyébként 15 milliárd 270 millió 213 ezer 23 forint.

A lottón az ezt megelőző legnagyobb nyeremény 1 milliárd 59 millió forint volt, amely az 1999. szeptember 18-i sorsoláson született, a 22, 25, 48, 70, 73-as számoknak köszönhetően. A leghosszabb "böjt", vagyis ötös mentes időszak 1957 novemberétől 1958 december végéig, több mint egy esztendőn át tartott.

Ezzel szemben 1990-ben rekordszámú, összesen 27 db telitalálatot jegyezhettek fel,1958 és 1970 volt a két legfukarabb esztendő, mindössze egy-egy telitalálat akadt. A legtöbb toplistást, azaz az örökrangsor első hat helyezettje közé tartozó öttalálatost éppen 2001-ben érték el a játékosok.