Mire költene egymilliárdot Ön?

Kilencszáznegyvenöt millió - ekkora összeget nyerhet az, aki jó helyre teszi az x-et az e heti lottószelvényen. Mind az ötöt.
A magyarok jótékonykodnak

Az eddigi legnagyobb, 1 milliárd 152 millió forintos főnyereményt egy rendszeresen lottózó társaság nyerte a 2001 november 24-i húzáson. A társaság üzleti befektetések és utazások mellett jótékony célokra is szánt a nyereményből. Mivel a pénz elköltését gondosan eltervezték, ezért csak hetekkel a sorsolás után jelentkeztek a pénzösszegért.

Minden idők második legjelentősebb nyereményére a mostani húzáson pályázhatnak a lottozók: 945 milliót szakíthat a szerencsés. Ennél egyszerűbb módját választotta a meggazdagodásnak egy romániai polgár. Stancu Ogica egy sajtótájékoztatón jelentette be a tragikus hírt: egymillió dolláros lottószelvényét ellopták. Pechjére a szelvény tulajdonosa már másnap megjelent a rendőrségen, igazolva nyereményét. Ogica így a Kanári-szigetek vagy a Bahamák helyett csalás vádjával a börtönbe került - írták a román napilapok.

Ragaszkodnak a szakadt lakóautóhoz

Egy angol házaspár úgy döntött, hogy a másfélmillió fontos - közel hatszázmillió forintos - főnyeremény nem befolyásolja addigi életmódjukat. Bár tudom, hogy sokan luxuséletmódra váltanának, vagy luxushotelekben nyaralnának, mi szeretünk az öreg lakóautónkkal utazgatni - nyilatkozta Jackie Darbyshire, a házaspár hölgytagja. Bár a lakóautóhoz és a kempingekhez ragaszkodnak, azért egy új házat és egy autót feltétlenül vásárolnak - nyugtatták meg a Sun riporterét.

A vécébe bújt a sajtó elől

Egy vegyesbolt vécéjében bújt el a sajtó elől az a Fülöp-szigetekről bevándorolt asszony, aki harminchárommillió dollárt - közel tízmilliárd forintot -nyert a kaliforniai állami lottón. A pénzből házat fog venni, mint mondta, élete álma volt, hogy Amerikába költözzön, és egy házat vegyen. Nyereményét a hitének tudja be, a nyertes szelvényt is a Biblia lapjai között rejtette el.

Az asszonyt végül a kaliforniai lottócég egyik alkalmazottjának sikerült előcsalogatnia a vécéből, aki ezután válaszolt a sajtó képviselőinek. Tényleg nagyon félt kijönni, a keze csupa víz volt az izzadságtól - mondta a munkatárs, aki hozzátette, még soha nem tapasztalt ehhez hasonlót.

Passzolt a leírás

Egy német kertész viszont kifejezetten kereste a sajtó nyilvánosságát. A férfi azonban nem a nyereményére volt büszke: arra kérte a helyi lottóvállalatot, hogy tegye közzé: nem ő a nyertes. A férfi rengeteg telefonhívást, és levelet kapott azóta, hogy a 2,2 milliárd forintnyi összeg nyerteséről a lottócég a kertészre szinte pontosan ráillő leírást adott ki.

A cég kiadta közleményt, de az érdeklődést csak nem szűnt meg teljesen. Gyanakvóbbak ugyanis arra gondoltak, hogy ez csak trükk a kertésztől, valójában titkolózik, mert senkinek nem akar adni belőle.

A szerencsét hozó babonák

Azóta, hogy Tajvanban is bevezették a gépi lottózást, kitört a szelvényvásárlási láz. Az emberek nehezen tűrik, hogy a szerencsétlen gépeknek 3,5 másodpercébe kerül a szelvény nyomtatása. Aki szelvényhez jutott, jó tanácsokkal segíti a többieket, például:
- viseljen piros alsóneműt, mert a piros szerencsés szín. A többi ruhadarab is lehet piros, de mindenekelőtt az alsónemű.
- Kérdezze meg a halottakat: temetőjárás, és "szellempénz" égetése arra ösztönzi a szellemeket, hogy elárulják a nyertes számokat.
- A 25 és 26 szerencseszámok, mert ezek egy olyan szállodai lakosztály számát alkotják, ahol állítólag egy ismert politikus tartott fergeteges szexpartit.