Felrobbantotta magát a német lövöldöző

Megtalálták a szétroncsolódott testét annak a német férfinak, aki lövöldözött egy Münchenhez közeli kisvárosban, véli a német rendőrség - jelentette a BBC. A férfi előzőleg megölte volt főnökét, kollégáját, később pedig egy volt tanárát.
A súlyosan összeroncsolódott testet azután találták meg, hogy a rendőrség speciális egységei behatoltak abba a friesingi középiskolába, ahol a 20 éves gyanúsított elrejtőzött. A rendőrség szerint egy csőbombával robbantotta fel magát a fiatalember. A környéken tartózkodók két robbanást is hallottak. A rendőrség úgy véli, hogy a holttest a reggeli ámokfutást rendező fiatalemberé.

A véres bosszú

A katonai gyakorlóba öltözött férfi Eching városka egy háztartási gépeket áruló üzletében kezdett lövöldözni reggel nyolc körül. A férfit nemrégiben innen bocsátották el, így valószínűleg bosszúból ölte meg 38 éves főnökét, és egy 40 éves osztályvezetőt. Innen később egykori középiskolájába hajtott, ahol agyonlőtte az igazgatót, és arcon lőtt egy tanárnőt. A rendőrség hamarosan körbevette az épületet, amelyet a szomszédos épületekkel együtt kiürítettek. A tanulók rendőri kíséret mellett hagyták el az iskola területét. A BBC tudósítója szerint egyáltalán nem ritkák a lövöldözések Németországban, ahol a kötelező sorkatonai szolgálat miatt a férfiak többsége tudja, hogyan kell a lőfegyverekkel bánni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47