Tízezer turista rekedt az Alpokban

Elzárta a hóesés a külvilágtól az ausztriai Vorarlberget. A térségben mintegy tízezer turista rekedt. A lavinaveszély miatt Tirolban és Salzburgban is utakat kellett lezárni.

Turisták ezreit vágta el a külvilágtól a hó csütörtökön az osztrák Alpokban. Az osztrák tömegtájékoztatás beszámolói szerint Vorarlberg több üdülőközpontját - közöttük Lech, Zürs és Stuben síparadicsomait - nem lehet közúton elérni, mert az oda vezető utak mindegyikét lezárták a fokozott lavinaveszély miatt.

A turisztikai irodák helyi képviseletei szerint mintegy 9600 turistát vágott el a külvilágtól a hó. Az ország nyugati részén telente általában két-háromszor is kialakulnak ilyen viszonyok, a helyiek így már kellően fel vannak készülve az útzárlatokra.

A helyi hatóságok a hóesés megszűnte után robbantásokkal fognak mesterséges lavinaomlásokat előidézni, hogy a hegyoldalakon felhalmozott hó ne veszélyeztethesse a közlekedést.

Vorarlbergen kívül Tirol és Salzburg tartományokban is már mindenütt négyesre növelték a lavinaveszély mértékét az 5-fokozatú skálán. Néhány utat és vasúti pályaszakaszt is le kellett zárni, egyelőre nem tudni, hogy mikorra tudják biztosítani a közlekedés zavartalanságát.

Ezen a télen már kilencen haltak meg lavinák áldozataiként és 30-an pedig megsérültek a hóomlásokban Ausztriában. Az osztrák belügyminisztérium összesítései szerint legutóbb szerdán halt meg két grazi túrázó, akiket lavina temetett be Präbichlben, egy harmadik társuk pedig megsebesült.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17