Lezuhant egy repülőgép Luxemburgban

Szerdán kora reggel lezuhant egy utasszállító Luxemburg fővárosának közelében. Sajtóértesülések szerint a baleset 17 halálos áldozatot követelt.
Lezuhant egy utasszállító Luxemburgban szerdán, reggel tíz órakor. A gépen a BBC értesülései szerint 22-en tartózkodtak - tizenkilenc utas és a háromfős személyzet. A szerencsétlenül járt repülő a Luxair légitársaság Fokker 50-es gépe volt, ami a társaság közleménye szerint 1991-óta állt szolgálatban.

A menetrendszerinti járat Berlinből indult háromnegyed kilenckor, és negyed tizenegykor kellett volna landolnia a luxemburgi hercegség fővárosában. A katasztrófa leszállás közben történt. A mentőosztagok nagy erőkkel érkeztek a helyszínre, hogy kiszabadítsák az utasokat az égő roncsból. A pilótát három órás küzdelem után sikerült csak kimenteni a pilótafülkéből.

17 halott, öt sebesült

A szerencsétlenségben 17-en életüket vesztették, öten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek - tudósít a BBC kórházi forrásokra hivatkozva. A luxemburgi közlekedési miniszter az AFP-nek elmondta, az áldozatok döntő többsége német üzletember volt. A gép egy mezőre zuhant, így az utasokon kívül senki sem sérült meg. A kiváltó okokat egyelőre vizsgálják, de szakértők szerint a sűrű köd okozhatta a katasztrófát. A főváros repülőterét lezárták, az érkező járatokat német és belgiumi repterekre irányítják át.

A Luxairt 13 százalékban a német Lufthansa birtokolja, 36,5 százalékkal részesedik a cégben a luxemburgi kormány, a fennmaradó részvényeken pedig magánbefektetők és a Luxair csoport osztozkodnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25