Iván
8 °C
22 °C

Leváltották a Madeleine-ügy nyomozásának vezetőjét

2007.10.03. 07:13
Elmozdították a helyéről a Madeleine McCann eltűnése ügyében indított nyomozás vezetőjét, a portugál Goncalo Amaralt. A döntést nem indokolták, de állítólag az lehetett az oka, hogy a rendőr egy portugál lapban élesen bírálta a brit rendőrség nyomozási technikáját.

Elmozdították a helyéről kedden a Portugáliában eltűnt brit kislány ügyében folyó nyomozás vezetőjét. Goncalo Amaral elmozdításáról a portugál országos rendőrfőkapitány döntött.

A döntést hivatalosan nem indokolták, írja az AP. „A munkára kell koncentrálnunk, nem pedig arra, hogy magyarázatokat adjunk” – fogalmazott a portugál igazságügyi miniszter, Alberto Costa.

Feltételezések szerint a nyomozót azért helyezték át, mert kedden a portugál Diario de Noticias című lapban élénken kritizálta brit kollégáit, a szemükre vetve, hogy az eltűnt kislány szülei, a McCann-házaspár befolyása alatt állnak. Mint mondta, feltételezések és McCannék által kitalált értesülések után erednek, és közben elfelejtik, hogy a házaspárt lányuk, Madeleine meggyilkolásával gyanúsítják.

Az Angliában élő skót orvos házaspár négyéves kislánya május 3-án tűnt el egy főleg britek által látogatott dél-portugáliai tengerparti üdülőhelyen. A szülők példátlan nemzetközi kampányt indítottak a gyermek felkutatására, éppen ezért volt váratlan, hogy a portugál rendőrség szeptember elején gyanúsítottnak nyilvánította mindkettőjüket az ügyben. McCannék - akik időközben hazautazhattak Angliába - váltig állítják, ártatlanok.

Nem lehet biztosra venni, hogy Portugáliában vádat emelnek ellenük, mert a hatóságoknak nincs elegendő bizonyítékuk ehhez.