Kezdenek lemondani Madeleine-ről

A portugál rendőrség elővigyázatlansága miatt a négyéves Madeleine McCann ügye akár soha nem léphet bírósági szakaszba, mert a helyszínen gyűjtött nyomok nagymértékben szennyeződtek. A portugál rendőrség laborjának egykori vezetője szerint a nyomozásba fektetett pénz és idő teljes pocsékolás.

Soha nem fognak tudni gyanúsítottat bíróság elé állítani a brit Madeleine McCann eltűnésének ügyében, mivel a nyomozás első néhány órájában óriási hibákat követtek el, állítja egy törvényszéki szakértő. A rendőrségi labor egykori vezetője szerint a védőügyvédek úgyis megsemmisítik a tudományos alapokra helyezett bizonyítékokat, mert a helyszínről származó minták nagymértékben szennyeződtek, írja a Daily Mail.

„Teljesen biztos vagyok abban, hogyha nem történik valami új fejlemény, nem kerül elő konkrét bizonyíték, akkor ez az ügy sose lép bírósági szakaszba” – vélekedik Jose Manuel Anes.

A volt rendőrfőnök szerint a hét hónapja tartó nyomozás teljes idő- és pénzpocsékolás. „Hatalmas pénzösszeg ment el, de mivel a helyszín biztosításával nem voltak elővigyázatosak, így minden befektetett munka kárba vész.”

A Daily Mail szerint a rendőrség nem tudta megfelelően lezárni a portugáliai üdülőhely, Praia da Luz egyik apartmanját, ahonnan a négyéves kislány május 3-án eltűnt. Bár a portugál rendőrség a bejelentés után azonnal a helyszínre sietett, mégis 50 embernek is lehetősége nyílt arra, hogy járkáljon a lakásban, és így megsemmisítse az alapvető bizonyítékokat.

Kate és Gerry McCann, Madeleine szülei még mindig reménykednek, hogy kiderül, mi történt kislányukkal eltűnése éjszakáján. „Mindössze annyit szeretnénk, hogy biztosak lehessünk benne, a rendőrség a lehetőségekhez képest hatékonyan és szakszerűen járt el” – nyilatkozta szóvivőjük, Clarence Mitchell.

Három hónap elteltével még mikroszkopikus méretű vérnyomokat fedeztek fel a brit rendőrség helyszínre érkezett kutyái, kiderült továbbá, hogy a nyomokat rögzítő rendőrök nem vettek fel védőruhát, így például ujjlenyomataik keveredtek a helyszínen találtakkal.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59